2012. július 3., kedd

Manipogo

Első "emlékek róla": 1800-as évek
Első jelentett észlelés: 1908
Hely: Amerika, Kanada, Manitoba tó

A Manipogó nem más mint a kanadai Manitoba tóban észlelt tavi szörnyeteg. Az észlelések már egészen 1908 óta tartanak és egy kígyószerű szörnyet írnak le a szemtanúk akik látni vélték. Neve a British Columbiai Ogopogóhoz hasonló, utána kapta nevét. És még ehez is van egy hasonló hangzású szörnyecske, ami a Winnepogo névre hallgat, a Winnipegosis tó után.
Egyesek úgy gondolják, hogy a nagy lény nem más mint egy óriási és szokatlanul nagy tokhal, míg mások egy őskori Plesiosaurusra gyanakodnak.
A lény leírása egyébként a következő: 12 és 50 méter hossz között lehet a testmérete ( hát ez azért elég nagy különbség), feje mint egy "birkáé" és testének színe "sáros-barna", amit a víz fölött mutat meg púpokban. Sajnos nem tudni van-e uszonya vagy nincs. Ha van is kettő-e vagy négy.
Megfigyelések:
Már az 1800-as évektől kezdődően akadtak beszámolók, hogy láttak valamit a tóban az emberek. A helyi bennszülött lakosság legendái is beszámolnak kígyószerű lényról a Manitoba tóban, mely állítólag több száz éves.
Sőt egy csapat szemtanú - egymástól függetlenül, idegenek és nem ismerik egymást - látták amint három Manipogo is úszik a vízben együtt. A szemtanúk száma egyébként 17 és egymáshoz nagyon hasonló beszámolót adtak le.
1935-ben két táj és fa ellenőr látta a lényt. A feje kicsi és lapos volt, és olyan mintha egy kürt lett volna rajta. Egy dinoszauruszhoz hasonlították.
1948-ban szintén arról számoltak be , hogy egy 6 láb hosszú dinó szerű lény jött ki a tóból és "őskori dinó" hangot adott ki, mint aki éppen sír.
Az 1960-as évek elején egy helyi egyetemi tanár, név szerint James A. McLeod úgy gondolta, hogyha él itt legalább egy lény a tóban, akkor annak kell lennie valamilyen hátra hagyott nyomnak. Maradványok, tetemek, csontok. Állítólag talált is (erről több információt nem találtam).
Ugyanezen évben a Stople házaspár egy hüllőszerű bestitát látott elúszni a csónakjuk mellett.
1962-ben két halász, Richard Vincent és John Konefell látta a lényt a hajójuktól 60 yardnyi távolságban, és olyan volt mint egy kígyó vagy óriás kígyó. Fotó is készült.
1989-ben Sean Smith és családja meglátogatta a Mineapolisi kemping tábort és a #6-os számú autópályáról, ami a tó mellett megy el, látott sok púpot a vízben kb. 80 lábnyira tőlük.
1997-ben számos jelentés érkezett a Lunder Beach tábor környékéről, hogy egy nagy hüllő fejét látták tündökölni a vízben és többször fel-alá bukott a tóban. Néhány úszó még meg is rémült és azon nyomban kezdték kimenekíteni az embereket a vízből.
2004-ben egy kereskedelmi halász - név szerint Keith Haden- arról számolt be hogy a Manitoba- tó közelében hálóját egyik napról a másikra valami húzta a hálóját és szét is szaggatta. Olyan volt mintha egy óriáscápa vagy gyilkos bálna tépte volna szét. A hálóban lévő halak nem voltak megrágva, de valójában kettészakadtak, minta valami óriásit harapott volna oda.
2009-ben a Twin Beach lakói és közelben élő emberek jelentették, hogy láttak valamit a tóban a nyaralótól több száz méterre. Sajnos fotók nem készültek.
Végül elérkeztük 2011-hez, amiben ismét sok észlelés történt, főként a biztonsági járőrszolgálattól Scotch Beach, Marshy Point és Laurentia Beach környékéről.
A szörny híres lett, van egy tartomány park a tó nyugati oldalán, melyet Manipogo Provincial Parknak kereszteltek el a szörny után.
A tó dél-keleti partján pedig minden évben rendeznek egy Manipogo fesztivált március környékén.
Még egy televíziós dokumentum filmben is szerepelt, melynek címe "Northern Mysteries".
SAJÁT VÉLEMÉNY: Nem tudom mennyire megbízhatóak azok a beszámolók, amikor látták a lényt kiemelkedni a vízből és részletesebb leírást adnak róla. Ezek azért hitelesebbek. De amikor többszáz méterre púpokat látnak a vízben, az a gyanúm, hogy csak a víz hullámzását látják mozogni, ami ugyanúgy lehet púpszerű. Ez több tavi szörnyes beszámolónál is megfigyelhető.

1 megjegyzés: