2012. október 7., vasárnap

Óriásmadarak



Első észlelés: XIX. század közepe óta
Hely: A világon mindenhol

A XIX. sz. közepet óta észlelik ezeket a gigantikus bestiákat. Embereket és állatokat egyaránt elragadó fenevadak rendszerint a semmiből bukkannak elő és a legváratlanabb pillanatban csapnak le az áldozataikra.
Észak-amerikai, uráli, nepáli és svájci legendák szólnak óriás madarakról, melyek súlyos sebeket ejtettek áldozataikon a karmaikkal.

Az 1821-es évben, James Burton nevű tudós három hatalmas kúp alakú madárfészket talált a Vörös-tenger partján. magasságuk 4 és fél méter volt, csúcsuk 80-150 centiméter, az alapjuk pedig 4 méter széles volt. Különféle anyagokból épültek: rőzséből, algákból, halcsontokból és gyapjúrongyokból. Az egyik fészekbe egy régi cipő és egy XVIII. századi óra is bevolt építve, a másikba pedig egy emberi mellcsont. A környékbeli arabok elmondták, hogy ezek óriásmadarak fészkei, akik nemrég hagyták el törzshelyüket. A helybéliek a hatalmas madarat a Kr.e. II. évezredben épült piramisokban található ábrázolásokhoz hasonlították, melyről azt feltételezték, hogy évszázadokkal ezelőtt kihaltak.

Az 1850-es években történ egy indián törzs tagjával, Fehér Medvével a következő eset. Ez év telén elhagyta törzsét és az albertai Banfftól északkeletre fekvő Devil's Head hegységben próbált élelmet szerezni. Sikerült elejtenie egy szarvast, amit aztán a hátára kötött. Hamarosan egy óriási árnyat vett észre feje fölött és óriási karmok ragadták meg a hátára kötözött szarvast és vele együtt az égbe emelte. A gigantikus madár egy szirtre vitte és beleejtette a fészkébe, amiben két fióka is volt. Az anyaállat továbbrepült más élelemért. A férfi ismerte a legendáikból az állatot, melyet nyelvükön "Omaxsapitau"-nak hívtak vagy Viharmadárnak. Fehér Medve kitépett pár tollat a fiókák testéből, kiugrott a fészekből, majd hazaindult, hogy elmesélje történetét népének és megmutassa a tollakat.
Az egyik legtragikusabb eset Missouriban történt, Tippah megyéjének egy iskolájában 1878-ban. Az egyik tanár szerint egy óriási sas mindig visszatért a környékre már évek óta. Egy tavaszi napon azonban az iskola épületétől kicsit távolabb játszó gyerekek közül felkapta a 8 éves Jemmie Kennedyt, majd felrepült vele. A gyerekek elkezdtek kiabálni, mire pár tanár is észrevette a szörnyű esetet. Megkongatták a vészharangot mire a madár megzavarodott és elengedte a magasból a gyereket. Sajnos olyan magasból esett le, hogy a kisfiú meghalt.
1895 február 22.-én a 10 éves Landy Junkist rabolta el egy madárszörnyeteg a nyugat-virginiai Webster megyében. A kislányt ezek után sosem találták meg...Néhány nappal később hasonló tragédia történt a környéken, amikor Peter Swadley medvevadászt is megragadta egy tollas óriásmadár, ami a karmait a hátába mélyesztette, majd elszállt vele a messzeségbe. Néhány nappal később két vadász látott egy 5 méteres szárnyfesztávolságú madarat, melynek a teste akkora volt mint egy emberé.
1913-ban a svájci Alpokban egy csapzott tollú madár elrabolta a testvérével játszó 5 éves Marie Delexet. A rendőrség azonnal elkezdte keresni a kislányt. Egy hatalmas fa tetején megtalálták a madár fészkét, de ott csak kecske és birkacsontokat találtak, a kislányt nem. Két hónappal később azonban egy helybéli juhász megtalálta a lány holttestét egy meredek sziklán.
1940-ben Robert Lynn író éppen a Duna forrásvidékén, a Fekete-erdőben sétált, amikor az út közepén észrevett egy kb. másfél méter magas barnás madarat, mely rövid lábakkal és vékony nyakkal rendelkezett. Az állat felröppent és az író kb. 7 méterre saccolta a szárnyak fesztávolságát!
1948. április 4.-én Walter Siegmend ezredes figyelt meg a St. Louis város közelében egy 1200 méter magasságban szálló madarat. Később katonáitól megtudta, hogy a helyiek közül már több százan látták.
1977.július 25.-én az Illionois állambeli Lawndale-ben két óriási, keselyűhöz hasonló madarat láttak horgas csőrrel, fehér gyűrűs nyakkal. A szárnyfesztávolság itt is meghaladta a három métert. Az egyik madár a 10 éves Marlon Lowet felkapta a házuk előtt, majd 10-12 méter repülés után ledobta a sivalkodó, kapálódzó gyereket.
2001 karácsonyán Rio Grandéban Joé Suárez kecskéjét érte egy támadás. Az állatot darabokra tépték, úgy találta meg gazdája. Nyomok azonban nem voltak a talajon így azt feltételezték, hogy a támadás csak az égből jöhetett.
A legutóbbi támadás tudtommal 2003. március 12.-én történt. Frank Wilkes anyósa házának kertjében üldögélt a texasi Raymond-villeben. Elmesélte a férfi, hogy amint a ház másik oldalához akart sétálni óriási karmok ragadták meg hátulról. Az óriásmadár 170 centiméter körüli lehetett és a szárnyfesztávolsága 10-12 láb. Bőre barnásfekete volt, de nem borították tollak. A férfi futni kezdett és végül egy fa alatt talált menedéket, mire az állat továbbszállt. A férfit a megyei kórházba szállították.
Az ornitológusok szerint egyetlen ma élő madár sem elég nagy és elég erős ahoz, hogy egy 27 kg-nál nagyobb súlyt eltudjon viselni és felragadjon a levegőbe. Az amerikai székhelyű Nemzetközi Kriptozoológiai Társaság kutatásai szerint a világ azon pontjain ahol legtöbb emberrabló fenevadat megfigyeltek, több ezer évvel ezelőtt valóban éltek hatalmas termetű ragadozó madarak. Ezek a "teratorn"-nak nevezett állatok a mai keselyűkre hasonlítanak, de jóval aktívabbak voltak, mint a ma élő utódaik. A kontinenseken talált kövületek alapján ezen madarak szárnyfesztávolsága elérte az 5 métert. A mára már kihalt Argentavis is ilyen volt.
Tehát ezek megmaradt, korábbi fajhoz tartozó óriásmadarak? Vagy esetleg egy új faj? A kérdés nyitott mind a mai napig.

5 megjegyzés:

  1. Ezekről a nagy madarakról mindig a turul jut eszembe :D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is :D Meg az archedopteryx. ( lehet pont nem jol írtam, késő van már) remélem ez a háttér jobb, azt hiszem te panaszkodtál a rikító fehérre :D

      Törlés
  2. Szupermadár az andokban http://csiribusz.freeblog.hu/archives/2009/05/22/Szupermadar_az_Andokban/

    VálaszTörlés