2011. július 24., vasárnap

Mátranováki fanyűvő


Első találkozás: 1980-as évek
Hely: Magyarország

Igazából erről már írt egy másik kriptozoológiai blog, és nem szeretném utánozni, de mivel a blog írójának,O. Istvánnak a figyelmét Én keltettem fel erre a lényre, így gondoltam írhatok róla jómagam is, bár sokkal rövidebben és tömörebben teszem. Ha valakit érdekelnek a türténetek részletesen az keressen rá a googleban "Mátranováki" vagy "mátrai fanyűvő" néven.

Egy régi barátomtól hallottam,hogy a Nógrád megyében elhelyezkedő Mátranováki erdőben ismeretlen lényt látnak néha az arra járók és sátorozók. A lény majom és emberszerű. Szőre van, fehér színű, de nem sűrű. Alkata vékony,de fizikailag mégis igen erős. Jellegzetessége még hogy nagyon magas, 180-230 m közöttire tippelték az esetek szemtanúi. A keze a legfurcsább, mégpedig azért, mert a térdéig érnek és az ujjai nagyon hosszúak. Hangját is hallotta valaki,ezt úgy írták le mint egy vékony sikoly, mely átmegy hörgésbe. A fanyűvő nevet azért kapta, mert rá jellemző leírásokat találtunk különböző könyvekben, mondákban és a magyar folklórban, de hol így, hol úgy hívják. A "mátrai-t" pedig azért, mert ezen a területen látták a legtöbbször, de előfordul 1-2 beszámoló Herédről is.

Miután kitette a másik blog szerkesztője az általam beküldött storykat, még hozzá tette, hogyha bárkinek van hasonló észlelése az jelezze a megadott email címen. Hihetetlen módon érkeztek a beszámolók. Legalább 5-6 új észlelés jött a lényről. Valaki eddig azért nem írt róla, mert félt és azt hitte kifogják nevetni és nem hisznek neki. Sajnos azóta 1 történetről kiderült, hogy nem volt igaz, és a többit sem tudjuk le ellenőrizni, de nem hinném hogy az összes átverés lenne. Mint írtam Én küldtem be az első storykat, amiket mások elmondása alapján és honlapokon talált, egymást nem ismerő személyektől gyűjtöttem össze. Ez azért különös nem? Mindenki ugyanúgy írja le az általuk látni vélt teremtményt, de egymást nem ismerik, és soha nem olvasták a másik írását, valamint az évek is különböznek.

Egy beküldött történetből kiderült, hogy már a 80'as években is észlelték a lényt, de pontos dátum nincs. Akkor még működtek a bányák és a munkások minden nap látogatták az erdőt, sőt a munkások az erdőben épült házakban aludtak. Egyik éjjel hangokat hallott az egyik dolgozó, kiment megnézni mi az. A tetőn egy majomszerű lényt látott, ami leugrott és a fák közé rohant.Ez az általunk ismert első eset, de lehet már találkoztak vele korábban is.
A beszámolók különböző időpontokat írnak le: 1998,2001,2006,2008. Hol csak az erdő szélén bóklászó fiatalok botlottak bele, hol pedig sátorozók és kempingezők találták magukat szembe a fanyűvővel,de mindig csak éjjel! A legutolsó ismert esetünk 2010-re datálható. Két fiatal és egy férfi sátorozni mentek a Mátraterenye melletti erdőbe. Éjjel az egyik fiatal arra kelt fel, hogy valami motoszkál a közelében. A fiú kinézett és meglátta a lényt. Ijedtében felkiáltott, amire a felnőtt felébredt, és kiugrott a sátorból. Megragadta a fanyűvőt és az hátraesett, ami annyira megrémült, hogy elfutott a fák közé.

A fontos, hogy akármelyik beszámolót is néztük végig, mindben leírták hogy embert egyszer sem támadott meg, valószínűleg félénk.

A legjobb, hogy egy cikk is megfog jelenni a Hihetetlen c. magazin szeptemberi számában az állatról, mert O. István "kolléga" volt olyan kedves és felvette az újság szerkesztőivel a kapcsolatot. :)

SAJÁT VÉLEMÉNY: Sajnos fénykép, videó nincs a kezünkben, így sokak szemében a lény létezése is kérdésessé válik. Én személy szerint szívesen tennék egy helyszíni szemlét a mátranováki erdőben, mert nem messze lakom tőle, de egyenlőre nincs aki velem tartson. Ha nem is találunk és észlelünk semmit, az még nem bizonyítja, hogy az összes történetet csak a fantázia szövi körül, az erdő nagy és kitudja hogy összefutunk-e vele. Veszteni való nincs, maximum töltünk egy nagyszerű estét a fák sűrűje között a tábortűz mellett! :)

12 megjegyzés:

  1. "Sajnos azóta 1 történetről kiderült, hogy nem volt igaz..."

    Melyikről, és hogy derült ki? Kíváncsi vagyok na xD ja és jó a blog, csak így tovább!

    VálaszTörlés
  2. helló!köszi a dicséretet:D volt egy story amit emailben kaptunk, és elvileg egy teljes családot látott egy srác.kemény 1 napig volt fent a blogba, másnap már be is vallotta hogy hazudott és csak átverte a fejünket.

    VálaszTörlés
  3. Jah, akkor azért nem láttam... mellesleg nem vágom, hogy miért kell szívatni a népet, de legalább bevallotta.

    VálaszTörlés
  4. Szia Laci! mormoth vagyok, pár beszámolót én gyűjtöttem, és én illusztráltam a hihetetlenbe a cikket, így tán tudod ki is lehetek :)
    A haverokkal szervezünk egy expedíciót és van már 2 fix emberünk! Nagy örömmel fogadnám ha velünk tartanál, azaz mi veled :) Az időpont még kérdéses, de kb. őszre, ha addig nem jön össze a pénzbeli keret, akkor jövőre valamikor.

    válaszod várom: mormoth

    VálaszTörlés
  5. Metal_Castiel :Hát igen valaki nagyon jól szórakozhat,így kitudja hogy még 1-2 storyt nem-e ő írt, csak másik email címről..remélem hogy nem

    Mormoth: igen sejtem ki vagy,én mennék az tuti ,már most is :) jövőig nem akarok várni az túl messze van még, ősszel mennék ahogy írtad, de én még a mostani nyarat javaslom. jó az idő is, ősszel meg ha sátorozni mennénk megfagynánk éjszaka szerintem :) én tudnék hozni kamerát is :) jó persze nem tudom hol laksz,és a másik két ember, így gondolom költségesebb idejutnod mint nekem

    VálaszTörlés
  6. Lacika:
    A faházas sztoriról derült, ki hogy átverés.
    A sátras igaz szerencsére.
    A faházasnál a srác csak tesztelte a hiszékenységem, de jó indulatúan.

    VálaszTörlés
  7. Szerintem ha megyübk, akkor alaposan elő kellene készülni, s a pénzből amit majd összeszedek veszek pár mozg érzékelő éjjellátó kaerát, s még stábtagokat is gyűjtök, mert egy "kisfilmet" is szeretnénk majd forgatni (megkérdezni a helyieket, stb) szerintem min 1 hétre mennénk ha mennénk, és ez komoly előkészületeket igényel, ami nem hiszem, hogy ilyen rövid idő alatt végbe mehet...

    VálaszTörlés
  8. Bob: Nem is a sátrasra írtam hogy kamu :D Ott csak 1 fanyűvőt láttak.A másikra írtam hogy hazugság volt!

    Mormoth: ezt nem tudtam,hogy ennyi napra szeretnétek lemenni :) azt hittem,csak egy éjszakára. akkor gondolom kivennétek valami házat,vagy szobát alvóhelynek. nem tudom hogy te írtad-e hogy a kamerákat kint szeretnéd hagyni az erdőben több napra. nos biztos rögzítene valamit,de én személy szerint nem merném kint hagyni, ellophatják és hasonlók.én egyenlőre gondolkozom hogy egyedül elmenjek-e mert nincs messze,de akkor is csak nappal mernék , éjjel egyedül semmiképpen sem :)

    VálaszTörlés
  9. húh, mennyi hozzászólás van. amúgy érdekes ez a lény, mert magyar, és majomszerű, és Magyarországon nem élnek szabadon majmok. amúgy én is szívesen elmennék, csak én Nyíregyházán lakom.

    VálaszTörlés
  10. Most néztem át újra ezt a bejegyzést, és feltűnt, hogy azt írtad hogy: "180-230 m" de nem hiszem, hogy több mint kétszáz méter magas lenne! :D gondolom úgy értetted hogy cm. centiméter.

    VálaszTörlés
  11. Nagyon izgalmas hogy magyar kriptid(ek) is létez(het)nek.De azért megrémülnék ha egyszer találkoznék vele.

    VálaszTörlés