2013. február 5., kedd

A Lake Worth-i szörny

Első észlelés: 1969 június
Hely: Amerika, Texas, Lake Worth

A Lake Worth egy Texasban épült víztározó, ami 1914-ben épült, hogy ellenőrizze a környező tavat és élővilágát, valamint a belőle kiáramló folyót, például a Trinityt. A víztározó Fort Worth határában található, ami az egyik legnépesebb város Texasban. Itt vette kezdetét egy furcsa eseménysorozat 1969 júniusán, mely szerint feltűnt egy részben kecske-részben hal- és részben emberszerű 3 láb magas lény. A helybéliek elnevezték "Lake Worth Monster(szörny)"-nek, de hívják "The Lake Worth Goatman(kecskeember)"-nak is. 

Többen is észlelték a lényt, amire a sajtó is felkapta a fejét. Egy Terry Deckard nevű riporter írt egy cikket a sajtónak és az ügy azonnal a címlapra került. Többnyire a folyóhoz, parkba látogató párok találkoztak a szörnyeteggel. Nemsokkal rá ezek után egy magát Tommy Burson-nak nevezett személy elmondta, hogy épp a kocsijában volt, amikor a lény egy fa mögül ráugrott az autójára. A férfi padlógázzal fejvesztve elmenekült a helyszínről. Bizonyítékként az autója oldalán türemkedő 18 centiméteres heget hozta fel. Bár nem tudni, hogy ezt ő maga okozta-e avagy tényleg az ismeretlen állat, mindenesetre ennél a pontnál a rendőrség úgy döntött, hogy megvizsgálja az ügyet, ugyanis eddig csak nevettek a hírek hallatán, mondván, hogy ez egy egyszerű átverés.

A következő éjszakákon is észlelték a lényt és volt olyan eset is, amikor gumiabroncsot dobott 10 járókelő közé, amit többen is láttak.1969 októberében készült egy kép a lényről, ami talán az egyetlen fotó róla ( lásd a bejegyzés első fényképe ). Ezt Debrah Grabee hozta a nyilvánosságra, mondván, hogy egy Allen Gipsz nevű úrtól kapta, aki ott volt a korábbi ominózus gumiabroncs dobáló eseménynél. A képen látszik egy fehér szőrű/gyapjas magas alak, amint a sűrű növényzetben áll. Hogy a szörny látható-e rajta vagy csak egy beöltözött figura, az nem állapítható meg a képről.Egyesek nem kecske-emberhez, hanem a Nagylábúhoz hasonlították, de a szkeptikusok csak legyintettek és túlexponált képnek vélték.

1999 novemberében a KDFW texasi televíziós csatorna, ami a FOX TV fennhatósága alatt áll, készített egy műsort a szörnyről. A riporter Richard Ray számos helybélit és szemtanút kérdezett ki, többet között Jim Marrs újságírót és Sally Ann Clarke szemtanút, aki meggyőzően mondta el történetét. Azonban néhány középiskolás beismerte, hogy ők húznak néha gorilla jelmezt és csínyből parádéznak a tó körül. 

Az nem derült ki, hogy ez történt-e 1969 évében is, de az biztos, hogy nem ezek a diákok lehettek, ráadásul a leírás kecskés és fehér lényt mond el, nem pedig barna szőrzetű gorilláét.

Mindenesetre a szörnyről még könyvet is írtak, mégpedig Sawe Ann Clarke ( azóta elhunyt 2009.november 03.-án ), számos fotóval publikálva. Saját maga háromszor látta a lényt és felháborítónak tartotta, hogy egybevegyítik a tizenévesek csínytevéseit a valódi észlelésekkel. Számos szemtanú is kiállt mellette, hogy ők nem egy maskarás embert láttak. Egyesek repülő csészealjakat is láttak a környéken. Érdekesség, hogy hasonló szörny a Goatman Beltsville-ben. 



A szörny -már ha létezik és nem egy óriási átverés- nem tudni mi lehet. A rémült szemtanúk torzíthattak a lény leírását illetően. Mivel abban megegyeznek a leírások, hogy fehér volt, így vagy egy ritka albínó állattal van dolgunk, de az is lehet, hogy egy új fajjal. Esetleg egy földönkívüli, aki azóta már nincs is itt? A kérdés nyitott és azóta is rejtély mi is lehetett ez a lény...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése