2011. szeptember 28., szerda

Grassman

Első észlelés: 1869
Hely: Ohio, Amerika

Grassman, vagy más néven az Ohio-i Grassman egy állítólagos két lábon járó emberszabású majomféle, melyet Ohaio állam területén láttak, elsősorban Akron város erdejében, valamint Kenron közösség környékén. Az első észlelés Gallia megyében történt 1869-ben. Egy férfit és lányát támadott meg az erdőben egy lény, szerencsére a lány hozzávágott egy szikladarabot (vagy legalábbis felé), amitől megijedt az állat és eltudtak menekülni. Általában a tudósok elutasítják ezeknek a majomszerű lényeknek a létezését, azonban az államban megfelelő a klíma az ilyen élőlények megélhetésére, valamint megvannak a szükséges élelmek is a táplálkozásukhoz.
A lény megjelenése a legtöbb beszámoló alapján elég magas, akár elérheti akár a 7 métert is! Szőre vörösesbarna vagy fekete. Alkata izmos, vállai szélesek, végtagjai azaz a kezek és a lábak pedig nagyok. A láb mérete elérheti a 20 centi métert is. Néhányan azt gondolják, hogy a Grassman ugyanaz, mint a Nagylábú. Vannak akik közelebbről is látták, és az arcát is jobban
megtudták figyelni. Emberszabású arca van, széles és lapos orral a közepén, ajka és homloka kiugróak és a szeme barna,mélyen helyezkednek el. Fontos még, hogy nem agyarai, hanem normális fogai vannak. Az alkata akár egy gorilláé, de sokkal egyenesebben jár. A szaga erős és legtöbbször büdös. Hangja sikolyhoz hasonlítható, de hörögni is hallották már. Ragadozónak írják le. Találtak már barlangokban döglött szarvasokat, vagy az erdőben, de volt hogy csak a májuk hiányzott a tetemeknek.
1995-ben néhány Nagyláb kutató jött a megyébe és számos helyi lakos azt állította, hogy láttak egy furcsa lényt a Manchaster Road közelében, ami egy mocsaras terület. Egy helyi lakos már kiskora óta látta a lényt és szerinte több mint 20 éves lehet. Még a lábnyomait is megtalálta és öntvényt is készített belőlük. Egy másik lakó szerint a lény megvan vagy 300 kiló is. Az erdőben többször is találtak kunyhóhoz hasonló menedéket, ami faágakból volt elkészítve.
Azonban többen is úgy vélik, hogy bár leírása nagyon hasonló a Nagylábúéhoz, szokásai teljesen eltérnek tőle. A Grassman-t általában nem egyedül, hanem csoportokban látják, legfeljebb 5 társával együtt, ráadásul együttműködnek egymással. 1966-ban egy nő számolt be egy megfigyelésről, akinek az otthona Pleasant város közelében van, az erdő közelében. Látta az állatot. Hat évvel később egy vadász a közelben egy lábnyomból öntvényt készített, és úgy gondolták ez ugyanaz a lény.A híres sorozat, azaz a Monster Quest is forgatott egy részt a lénnyel kapcsolatban. Számos - bár nem megdönthetetlen - bizonyítékot találtak a lénnyel kapcsolatban. Ürülékeket, szőrszálakat és állítólagos Grassmann "kunyhókat".
2006-ban is látták a Grassman-t Cambridge közelében, a Salt Fork State Park-ban. A leírás szintén ugyanaz, mint a korábbi eseteknél.
2007-ben Bolíviában (Észak-Karolina) sok lakos arra panaszkodott, hogy valami megölte a házi- és haszon állataikat. Egyébként ugyanez az eset megtörtént 50 évvel ezelőtt. Akkor kutyák és pásztorok kecskéi múltak ki.
A jelentések még napjainkban is tartanak. De vajon létezik-e az állat? A jelentések kezdetekor, sokkal kisebb volt az erdős terület a megyében az eliparosodás miatt és rengeteg gyár épült. Csak később bontottak le épületeket, hogy az erdő ismét kiterjeszkedjen. Egyesek szerint kizárt dolog, hogy egy ilyen magas állat észrevétlenül maradt volna egy kis erdős területen. Mindenki abban hisz amiben akar, de az állatot már a Nagylábúval emlegetik egy lapon és körülbelül olyan híres is lett...

3 megjegyzés:

  1. Kizártnak tartom, hogy hét méter magas lenne, hiszen akkor majdnem olyan magas lenne, mint a fák. Szerintem a szemtanúk a félelemtől kicsit nagyobbnak látták, és lehet hogy egy kicsit ki is színezték a dolgokat, hogy még félelmetesebb, és hihetetlenebb legyen a sztorijuk. Hogyha olyan nagy lenne, hogy férne be abba a kicsi kunyhóba?!

    VálaszTörlés
  2. 20 cm a lába? :D Az nem sok, nekem 25 :D. Talán valami hiba csúszott a dologba, de JÓ CIKK!

    VálaszTörlés
  3. egyébként szerintem is sok az a 7 méter,mikor először olvastam mondom mi a franc ez? az már túl magas,de egyébként én nem nagyon hiszek ebben a lényben :D max nem így néz ki teljesen ahogy leírták

    VálaszTörlés