A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősemlős. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősemlős. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 3., csütörtök

Nandi medve



Első észlelés: - nincs pontos adat, az 1900-as évek eleje
Hely: Afrika, Elgon-hegy környéke

A Nandi medve nem más, mint egy állítólagos Afrikai állat, ami a bennszülött törzsek legendáiban is szerepel. Törzsek és régiók is másként-másként nevezik ugyanazt az állatot, de a leírásai megegyeznek. Duba, kerit, chimisit, chemosit, kikambangwe, gadett, vere, sabrookoo, ám mi nyugaton csak Nandi medvének hívjuk. Részben azért, mert az állat külső jegyei hasonlítanak egy nagy medvééhez. Részben pedig azért, mert a nandi törzs után kapta nevét, ugyanis szerintük az állat a Nagy-hasadékvölgy mentén, - ami 30-100 kilométer széles is lehet és mélysége helyenként eléri a több ezer métert is - a 2458 méter magas Elgon-hegy és a Mau nevű sziklás lejtő közötti hegyes-völgyes területeken él.
Állítólag vérengző ragadozó, leginkább medvére hasonlít, de felfedezhetőek benne a majomhoz és hiénához hasonló külső jellegzetességek is.

Hogy a bennszülöttek mióta tudnak a létezéséről és mióta szerepel a legendáikban, az sajnos az idő homályába vész. Pontos adat nincs, de már évszázadok óta ismerik az állatot. Azonban a fehér ember elsőként a XX. század elején találkozott vele. Az első két szemtanú Kenya-kutatók voltak, név szerint C.Kenneth Archer és Braithwaite őrnagy. Először amikor meglátták az élőlényt oroszlánnak vélték, ám miután alaposabban megfigyelték rájöttek, hogy ez bizony nem az. Magassága kb. 140 cm lehetett, az orra hosszabb volt, mint egy oroszláné, bundája pedig barna színű. A háta érdekesen lefelé lejtett hátrafelé és úgy gondolták, hogy a mozgása olyasmi, mint egy medvéé. Ráadásul még a feje is hasonlított rá, megnyúlt volt kicsike fülekkel.


Ennek hatására 1905-ben indult meg egy expedíció, amin Mataye közelében, a Sigorit szikláknál látta az állatot az expedícióvezető, Geofrey Williams. Úgy saccolta 30 méterre lehetett tőle és éppen üldögélt, de szerinte kb.150 cm magas lehetett. Leírása hasonló a korábbi szemtanú beszámolókéhoz, kivéve, hogy itt a bundájának színe fekete volt. Észlelését megjelentette a "Journay of the East Africa" és az "Uganda Natural History Society" c. lapokban.
Ezután 1912-ben egy Toulson nevű őrnagy látta, majd egy évvel később N.E.F. Corbett is.
Toulson észlelését egy brit antropológusnak jelentette, hogy fennmaradjon a kutatók számára.
"Az egyik fiú berohant a szobámba, mondván, hogy egy leopárd volt a konyhába. Kimentem megnézni az állatot, de az nem leopárd volt. Nagy szőrzete volt és járása inkább egy medvéhez hasonlított, egyfajta csoszogóan sétált.." - állította az őrnagy.
Ez időtájt építették a Madadi vasutat és az itt dolgozó munkások is beszámoltak az állatról. Még a nyomát is felfedezték ami kutyaszerű volt, de hosszú sarokkal és 5 ujjal. 
A közelben tevékenykedő G.W. Hickess mérnök  - aki az építkezésekért volt felelős - is látta az állatot 1913-ban, ám most szerencsére igen közelről, nem úgy, mint a korábbi szemtanúk. Szerinte sokkal termetesebb egy hiénánál, a nyaka rövid és a fülei kicsik - hasonlóan az első beszámolókhoz. Hogy farka volt-e az állatnak avagy sem, nem látta, ugyanis testét vastag sűrű bunda takarta. Szavahihetőségét megerősítette az, hogy nem sokkal később egy helyi lakos is látta a lényt, amint két lábra állt.



Ugorjunk most pár évet, egészen 1919-re. Egy helyi farmer - neve Cara Buxton - szerint állatállományát megtámadta a Nandi medve. Hét birkát megölt és párat megsebesített, de a húsukat nem ette meg, csak az agyukat. Mi lehet az a ragadozó, ami csak agyvelőt eszik, de a húshoz nem nyúl? Hát, mint kiderült egy igencsak nagy, agyvelőre kapott foltos hiéna volt, ugyanis az eset után még több állatot pusztított el több helyen is, de a helyiek összefogtak és felkutatták az állatot.
A szemtanúk sokszor összetévesztik az állatot a hiénákkal vagy a páviánokkal. Azonban egy csak a nyugati szemtanúkra igazak, a natív afrikai itt élőkről ezt a hibás észlelést nem feltételezhetjük.

Az utolsó konkrét adat pedig 1927-ből való. Az egyik faluban Hutchins kapitányt azzal riasztották a többiek, hogy a medve betört az egyik kunyhóba és elragadott egy embert. A kapitány megnézte az állat nyomait és egyik ismert élőlényével sem tudta összevetni, nagyobb volt, mint egy oroszláné.
Ezután hébe-hóba észlelték még az állatot, de az észlelések nagyon lecsökkentek. Egyesek szerint csak csalás volt az egész, mások szerint az állat nem sokkal később kihalt. Persze az afrikaiak továbbra is azt állítják, hogy találkoznak vele olykor és igencsak félnek tőle.

Na de mi is lehet a Nandi medve, feltéve ha létezik? Ugyanis persze semmi kézzelfogható bizonyítékunk nincs, szokás szerint, ám lehetséges magyarázatok annál inkább!

A szkeptikusok szerint, ha létező állatról van szó, az nem más, mint a közönséges barna hiéna. Ez egy ritka afrikai faj, amiből kevesebb, mint 10 ezer él Közép-Afrika déli részénél. Általában vándorló életmódot folytatnak és éjszaka tevékenykednek. Hátuk kinézete tényleg kicsit olyan, mint amit a Nandi medve leírásában fellelhetünk, ám füleik nagyok, nem pedig apróak, valamint lábaik sem vaskosak, hanem igencsak vékonyak. Esetleg egyes egyedek megvadulhattak, ám az állat viselkedése nem befolyásolja a bennszülöttek felismerőképességeit az állat külső jegyeit illetően, tehát ők biztosan felismernék ha közönséges hiénáról lenne szó.

Szóba jött az ismeretlen hiéna faj és az ismeretlen medve faj is. Továbbá szóba került az Atlasz-medve, ám ez pont az északi régiókban élt. Mára kihalt, de 1870-es évekig érkeztek róla jelentések. Lehet mégsem pusztult el az összes példány és átvándoroltak más régiókra az állatok? Mások szerint a Nandi medve ennek a fajtának az egyik alfaja lehet.

A vadabb teóriák szerint ez egy Chalicotherium ősemlős, amit mára kihaltnak vélnek. Ez az állat szintén fellelhető volt Afrikában is, ám többnyire növényekkel táplálkozott pl. fák zsenge hajtásaival. Mindenesetre talán hasonló állat lehet kinézetre a Nandi medve is, ugyanis ennek is dőlt a háta, nagyok a karmai, aprók a fülei és barnás színű volt.


A nandi törzs szerint azonban az állat hiába mozog úgy mint egy medve, szerintük inkább páviánra hasonlít. A pliocén időszakban élt itt egy Simopithecus nevű faj, amik igen nagyméretű páviánok voltak. A probléma ezzel megint csak az, hogy ezek nappal aktívak és csoportokban vadásznak, nem pedig éjszaka és egyedül.


Vajon mi lehet a Nandi medve? Megtaláljuk valaha vagy örökre rejtély marad kiléte? Sajnos a tudomány nem öl bele pénzt újabb expedíciókba, így többnyire - egyelőre - csak a szerencsében bízhatunk, hátha elkapnak egyszer egy példányt és megoldódik a rejtély...

2013. szeptember 29., vasárnap

A Gévaudan-i Bestia


Első észlelés: 1764
Hely: Franciaország, Gévaudan

Gévaudan egy franciaországi terület Lozére megyében. Körülbelül hat éven keresztül egy ismeretlen állat terrorizálta az itt élő embereket 1764 és 1770 között. Az ügyről számos korabeli irat tudósít, és különböző fametszeteken, rajzokon is megörökítették az állatot. Az ügy nagyon komoly volt, mert számtalan ember halt meg az állat miatt és a francia kormány pénzt, embert nem kímélve próbálta elkapni az állatot. Sok vadász is eredt a nyomába, az egyszerű embereken keresztül a királyi vadászokon át. Az áldozatok  száma eltérnek a források miatt: az egyik azt mondja, hogy a 210 támadásból 113 végződött halálesettel, 49 sérüléssel, 98 áldozatot pedig részben "elfogyasztott" a vadállat...Egy másik forrás szerint azonban  60-100 ember esett áldozatul végzetesen, míg több mint 30-an megsérültek.


Na de hogy is néz ki a vadállat? A következő leírást kapjuk róla a beszámolók alapján: olyan, mint egy farkas, de a teste akkora mint egy tehéné vagy lóé. Kutya szerű feje volt, kis hegyes fülekkel és a szájában óriási fogak sorakoztak. A mellkasát szélesnek mondják el és igen izmosnak. A talpáról megoszlanak a leírások: egyesek patának nézik, míg mások karmoknak. Ami nagyon érdekes, hogy a szőrét piroshoz hasonló színnek gondolták, de a háta fekete csíkos. A szaga igen kellemetlen.

Az első feljegyzett támadás 1764-ben történt egy nővel, aki a szarvasmarháit legeltette a terület Mercoire nevű erdejében. Ekkor azt látta, hogy egy óriási farkas szerű állat rohan felé, hogy leterítse. Azonban annyi bika volt a nő körül, hogy végül nem jutott át hozzá, így megmenekült. Az első áldozat azonban szintén egy nő volt, név szerint Emmet Marden, Les Hubacs falu küzelében.
Az ezt következő hónapokban szaporodtak a támadások és a területen élők egyre jobban pánikba estek. Az erdőkbe nem merték kivinni az állatokat legelni, vagy átmenni az egyik faluból/városból a másikba az erdőn keresztül, mert féltek az ismeretlen ragadozótól.
Egy érdekesség is kiolvasható a jegyzetekből: a fenevad folyton az áldozat torkának vagy fejének esett, nem pedig a lábának, karjának stb. ami a farkasok és ismert ragadozókra jellemző.
Ugyanezen év decemberében már elterjedt az a szóbeszéd, hogy az állat nem egyedül van, hanem legalább párban vadásznak. Túl sok volt a bejelentett támadás ilyen rövid idő alatt, ráadásul egyesek fiatal egyednek írták le a lényt, míg megint mások inkább idősebbnek látták. 
1765 január 12.-én Jacques Portefaix és hét barátja éppen együtt voltak, amikor megtámadta őket a szörnyeteg, de sikerült elmenekülniük a helyszínről. A találkozás híre eljutott XV Louis fülébe is, aki akkoriban a Bourbon-ház uralkodója volt. Megbízta Portefaixet és barátait, pénzjutalom fejében, hogy fogják el vagy öljék meg a vadállatot. Mivel a környék lakosai már lassan terrorban éltek, a francia állam elrendelte a fenevad felkeresését és megölését, és ezt mindennel támogatta.


Három héttel később két farkas vadász szakértőt küldött a területre a király, mégpedig Jean Charles Marc Antoine Vaumesle d' Enneval-t és fiát, Jean-Francois-t. Február 17.-én érkeztek a területre, méghozzá nyolc képzett farkasvadász vérebbel együtt. A következő négy hónapban több eurázsiai farkast is levadásztak, amire azt hitték, hogy a keresendő vadállat. Azonban a támadások folytatódtak ezek után is, és a leírások sem hasonlítottak ezekre az állatokra. Júniusban leváltotta a két vadászt a király puskahordozója és vadásza, hadnagya, Francois Antonie, aki 22.-én érkezett meg Le Malzieu területére. Két évvel később, 1767. szeptember 21.-én az úr lőtt egy óriási farkast, ami 60kg súlyú volt, 80 cm magas és 1,7 méter hosszú. Antonie hivatalosan kijelentette: " Kijelenthetjük, hogy a leírások alapján ez a fenevad volt a tettes, ekkora farkast még soha sem láttam. " Az állatot kitömték, majd Versaillesben úgy fogadták Antoniet, mint egy hőst, és pénzt, jutalmat, kitüntetéseket kapott.
Azonban 1769. december 2.-án egy állat súlyosan megsebesített két embert, majd ezek után egy tucat halálesetet jelentettek a La Besseyre-Saint-Mary közösség területéről. Mégsem azt az állatot lőtte le Antonie amelyiket kellett volna?


A gyilkos lényt egy helyi vadász Jean Chastel ölte meg végül, egészen pontosan 1770. június 19.-én Sogne d'Auvers közelében. Azonban elég nagy vita övezte Chastelt. Családi hagyomány úgy tartotta, hogy sokszor a Bibliát olvasta a vadászati partykon. Egy ilyen alkalommal a fenevad elé lépett, egy ideig bámulta őt, de nem támadta meg, ami eléggé aberrált viselkedés a fenevad részéről. Bár a kutatók úgy gondolták, hogy ez csak egyszerű vallási motívum. Míg mások úgy vélekedtek, hogy az állat nem másé, mint magáé Chastelé volt, ugyanis a pletyka szerint még hiénákat is tartott magának. Egy másik megtámadott azt mondta, hogy a lény közelében egy embert is látott, akit nem támadt meg. Nem tudni, de minden esetre a történet úgy végződött, hogy Chastel lelőtte az állatot, majd az emberi maradványokat megtalálták az állat gyomrában.


A 18. század végén számos elmélet látott napvilágot, hogy mi is lehetett az állat. Nézzük őket sorjában!

1.) Ez sosem létezett, valójában csak egy farkasember mítosz. Egy időben nagy divatja volt az ilyen történeteknek. - Szerintem a történet valódi, bár a Chastel féle Bibliai rész túlzás benne. Ott a sok áldozat is természetesen, akik tényleg valóban élő emberek voltak.

2.) 2001-ben egy francia természettudós úgy gondolta, hogy az élőlény egy nagyméretű masztiff volt, akire a gazdája vaddisznó bőrét tette rá "páncélként", ezért is volt pirosas színe és sokszor ezért fogta fel a golyót az állat
-Erre csak azt mondom,hogy what the fuck?? Nagyon erőltetettnek tűnik...de lehet csak nekem.

3.) Hiéna. 
-Azonban ezt is kizárhatjuk. A jelentésekben azt állítják 42 fognyom volt az áldozatokon, a hiénának azonban csak 34 foga van.

4.) Valamilyen nagy méretű kutya, esetleg kutya-farkas hibrid, ez megmagyarázná a furcsa színét.
-Lehetséges, eddig a 4 felvázolt lehetőség közül, ez a legvalószínűbb.

5.) Oroszlán.
-Szerintem az emberek felismernének egy oroszlánt, ellenben bizonyos fennmaradt ábrázolások tényleg nagyon hasonlítanak az oroszlán kinézetére. Ellenben a szín nem passzol.



6.) Andrewsarchus 
- Talán hihetetlennek hangzik, de a leírás erre az állatra illik a legtökéletesebben. Ez egy kihalt ragadozó patás emlős, ami elérhette a 4 méter hosszt is. A kriptozoológiában több olyan állatról is tudunk, amiket láttak és egy kihalt emlősre emlékeztetnek leginkább pl.a Mapinguari
Az állatra jellemző a nagy és izmos mellkas. A nagy és kutyaszerű fej az apró fülekkel is tökéletesen olyan, mint ami az iratokból ránk maradt. Egyes fajtái hátán megtalálható volt a fekete szőrcsík - ugye ez is szerepel a leírásban!-, valamint egyes egyedek teste csíkos volt, míg színük elég változó: barnás, narancsos is lehetett.  Hát ez is jobban ráillik a Bestiára, mint a szürkés színű farkas. Még valami! A bestiának az ábrázolásokon, hosszú párducszerű farka van, nem pedig kutyaszerű. Az Andrewsarchus -nak is párduczerű farka volt!!!
Hogy hogyan lehetne egy ilyet megszelídíteni az jó kérdés, de nem találom lehetetlennek. Az ember megtette ezt a farkassal, a kutyával is, míg nem finom eszközökkel a cirkuszban a nagyobb fenevadakat is jámbor állattá változtatják.




Összességében nem lehetett pontosan tudni mi is lehetett ez a vadállat és valószínűleg örök rejtély marad. A tetemét kitömték, azonban nem maradt fent az utókor számára sajnos. A lehetőségek közül, mindenki kiválaszthatja magának azt, ami a legszimpatikusabb.

A kultúrára is hatással volt e történet: számos film, könyv és megannyi feldolgozás készült róla. Emlékművet is készítettek a megörökítésére.