Tengeri szerzetes és a Püspök hal

Tengeri szerzetes

Első észlelés: 1546

Hely: Európa, Dánia, Zealand sziget

Püspök hal

Első észlelés: 1531
Hely: Európa, Németország

A Tengeri Szerzetes nevű lényt Dánia egyik legnagyobb szigetén, Zealand keleti partján látták. A sziget 7031 négyzetkilométernyi területű, szóval igencsak nagy.  1546-ban jegyezték fel észlelését a Steenstrupia nevű állattani-zoológiai gyűjteményben. A halnak vélt lény úgy nézett ki, mint egy "szerzetes", 2,5 méter hosszú volt és egy rajzot is publikáltak róla, mégpedig Conrad Gesner svájci természettudós és bibliográfus könyvében, a Historiae animalium-ban. Az író is hivatkozik egy hasonló szörny észlelésére más partoknál is, ami állítólag 1531-ben történt és ennek ábrázolása szintén megtalálható a könyvében. A lényt Püspök halnak nevezték el és sikeresen elkapták Németországban. Azonban semmilyen ételt nem fogadott el és három nappal később meghalt. A legenda szerint a lengyel király megszerette volna tartani magának ezt az állatot, mert az ő birtokába is került egy példány, de a hal szerű lény fellebbezett és intett egy csapat katolikus püspöknek, hogy szabadítsák ki. A püspökök segítettek, mire a hal keresztet vetett és eltűnt a tengerben. Ez a leírás talán kicsit metaforikusabb lehet, mint az előbbi lény, ám azért is hívták püspöknek, mert a feje búbja hasonló volt az egyház által is használt fejfedőhöz. Sőt, egy 1187-es irat is megemlékezik egy hasonló állatról Suffolknál, amit halászok kaptak el. A lény egy szót sem szólt, később sikeresen megmenekült és soha többé nem látták.

,

Korabeli ábrázolások a lényekről

A szerzetesi lény később népszerűvé vált hála Guillaume du Bartas költő egyik epikus költeményében, a "La Sepmaine; ou, Creation du monde"-ben, ami 1578-ban jelent csak meg, bőven a szörny észlelése után.

Japetus Steenstrup (1813-1897) dán zoológus szemügyre vette az 1850-es években a Tengeri szerzetesről készült korai ábrákat és arra az álláspontra jutott, hogy az nagyon hasonlít egy óriási tintahalra, csak talán kissé eltorzították azt és kiszínezte a népi folklór. Saját grafikáját is elkészítette összehasonlításképpen.

Japetus rajzai

Bernard Heuvelmans kriptozoológus pedig úgy gondolta, hogy ez egy rozmár lehetett. Mások szerint pedig egy Angyalcápa, vagy más néven ördöghal, de felvetették a fókák különböző fajtáit is. Sőt, egyesek megvannak róla győződve, hogy ez csak egy korabeli csalás, akárcsak a modernebb Jenny Haniver preparációk.

Egy érdekes meglátás is napvilágot látott. Volt aki szerint ez mégis csak valódi, nem tévesen leírt kreatúrák voltak eme furcsa teremtmények, ugyanis mennyire hihető az, hogy tapasztalt tengerészek nem ismerik fel az általuk már sokszor látott állatokat? Arra is hivatkoznak, hogy hasonló lények fel-fel tűntek a történelem során, amit a mitológiák és legendák megőriztek.  Ilyen például a sumer Dagon, aki egyfajta halisten volt, de más kultúrák is megőriztek hasonló alakokat.

Szóba jöhet még a híres babilóni Oannes, aki egy kultúrhősként maradt fent, mert az embereket mindenfélére megtanította, köztük matematikára, csillagászatra, törvényekre és építészetre is. Később sajnos eltűnt a tenger habjai között, mert sok ellenzője is akadt a külseje miatt, így végül elbúcsúzott az emberektől. És végül nem feledkezhetünk meg az ember-hal testű hableányokról, sellőkről sem. Azonban legvadabb teória szerint ez akár egy másik faj, sőt, talán még egy földönkívüli is lehet. Az afrikai dogon törzs beszámol arról, hogy a régi időkben leszállt közéjük Nommó istenség, aki a Szíriuszról jött és és kétéltű élőlény volt. Halként ábrázolják a sziklák falain és főként csillagászatra oktatta a törzset.

Oannes ábrázolása

Láthatjuk, hogy a választható megoldások száma igencsak nagy az egyszerű állattól kezdve egészen a földönkívüliekig. Vagy tényleg egy másik fajjal van dolgunk, akik a tengerek és óceánok mélyén élnek? Mi lehet igazság? Sajnos valószínűleg soha nem tudjuk meg, de a Tengeri szerzetes és a Püspök hal igencsak színesítik a kriptidek listáját.

Lagarfljót féreg

Első észlelés: 1345

Hely: Európa, Izland, Lagarfljót tó

A Lagarfljót édesvizű tó Egilsstaoir városka közelében található és 53 kilométer hosszú, valamint 2,5 kilométer széles. A mélysége elérheti egészen a 112 métert is. Ennek ad otthon állítólag az "Izlandi Féreg Szörny", vagy ahogy a helyiek hívják: Lagarfljótsormur. 

Az észlelést megnehezíti az, hogy a tó tele van feltöltődésekkel: jéggel, törmelékes anyaggal, iszappal és rosszak a látási viszonyok is, olyan mély sötét a színe.. Ám nemcsak a vízben látták a férget: egyesek úgy gondolják, hogy a fák között is néha-néha csúsznak, közlekednek, de főként a szerpentineket közelíti meg.

A lény létezéséről már 1345 óta beszélnek, ám egészen a XXI. századig bezárólag még most is látják olykor-olykor. Méretéről és hosszáról mindig másként szól a fáma. Hol csak pár púpot látnak, hol pedig akár nagyon hosszú "kígyózó" testet.

 A szörnyről szóló első beszámoló az Izlandi Annals nevű kéziratokban találhatóak meg, amikben különböző eseményeket örökítettek meg időrendi sorrendben

A néphagyomány szerint eredetileg sárkány volt, ami az aranyat védi. Egy régi történet szerint egy fiatal lány élt a tó partján a tanyán. Az édesanyjától kapott egy aranygyűrűt, akinek tanácsára egy dobozba tette, majd alá férget - egyes változatok szerint meztelen csigát - helyezett, mert úgy tartották, hogy így az arany majd egyre nőni fog és nagy lesz. Néhány nappal később megnézték, hogy hogyan is halad a folyamat, ám a féreg nőtt az arany helyett. A lány úgy megijedt a nagy csúszómászótól, hogy beledobta a tóba, ahol a féreg tovább növekedett.

Hamarosan terrorizálni kezdte a helybélieket, mígnem két helybéli sámán felvette vele a harcot. Sokáig küzdöttek vele, de nem tudták legyőzni, mindössze sikerült összekötniük a fejét és a farkát a tó aljára, úgy, hogy az idők végezetéig ne tudjon ártani senkinek sem.

A krónika még számos beszámolót tartalmaz: "1345. Abban az évben furcsa dolog jelent meg a tóban. Úgy nézett ki, mint a szigetek vagy nagy hurkok, amiket a víz választ el egymástól és mindegy száz ölnyi hosszú. A bámészkodók nem tudták ezt mire vélni. Azóta többször is látták a szörnyet az évszázadok során."

Egy 1589-es leírás szerint a szörny ki is emelkedett a vízből: "A szörny a tanúk szerint olyan magasra emelkedett, hogy egy vitorlás is átfért volna a nyaka alatt sértetlenül. Amikor visszaúszik a mélységbe földrengéseket okoz." - írta Oddur Einarsson izlandi püspök.

Az 1600 és 1700-as években is látták a lényt, majd egy tiszteletes is lejegyezte a látottakat. "1818-ban a jég felhasadozott és olvadozott. Reggel kilenc óra körül a tavat bámultam Ciszjordánia közelében. Ekkor észak felé egy nagy sötét púpot pillantottam meg, aminek a mérete akkora volt, mint egy nagy szánkó, ami megvan rakva fával. Tisztelettel: Stefán Árnason."

1861-ben már a fejét is megpillantotta egy házaspár, akik szerint maga a fej kicsi, de a rajta látható fülek nagyok és szélesek.

Most pedig térjünk át a modern észlelésekre. Igencsak sokszor észlelték az 1960-as években.

Például 1963-ban Sigurour Blöndal, az Izlandi Nemzeti Erdészeti Szolgálat vezetője számolt be arról, hogy a tó jegei között úszkált a hosszú, kígyószerű lény. 1983-ban egy vállalkozás keretein belül telefonkábeleket fektettek le a tó közelében a partszakaszon és a mérések közben vették észre, hogy bizonyos kábelek el voltak töredezve. A dolgozók ezt nagyon furcsálták, mert ezeket a kábeleket szándékosan úgy tervezték, hogy ellenállóak legyenek, ám 22 különböző helyen mégis el voltak töredezve, mintha valami elharapdálta volna őket vagy végigcsúszott volna rajtuk.

1998-ban a Hallormsstaoir iskola egy tanára és diákjai látták a lényt. 

Még 2012-ben is érkezett bejelentés, sőt egy videóval is szolgáltak a szörnyről. A felvételt Hjörtur E. Kjerúlf úr készítette a hálószobája ablakából, ugyanis a parton lakik egy kis házikóban. A Ríkisútvarpio közszolgálati televízió le is vetítette, ahogy a szörny úszkál a jeges, havas vízben. A szakértői zsűri úgy gondolta, hogy a videó eredeti volt és nem manipulált. Egészen sok vitát kavart a felvétel és egészen 2014-ig vitatkoztak róla. Igencsak megosztották a közönséget, a televízió munkatársait és természetesen a hívők-szkeptikusok csatája is folyamatban volt.

A szkeptikus magyarázatok arról szólnak, hogy a tómederből gázok emelkednek ki, amik megtörik a jeget és úgy látszik, mintha mozogna valami a vízben, optikai illúziók keletkeznek. Egy másik elmélet szerint egyszerűen csak felgyülemlik a már szóba került törmelékes anyagok és ezeket sodorja a víz a jég töredezései között. A gleccserek megfelelő válasz lenne, ahogy lassú folyamatos csúszást végeznek. Ezek az áramlások igencsak becsapják az emberek szemét és úgy látják, hogy hogy a Lagarfljót úszik a vízben. Mások szerint akár angolna vagy hosszabb halak is úszkálhatnak a tóban.

2013-ban a Davies és Patties házaspár szintén készített egy videót. Meggyőződésük, hogy nem delfin, lamantin vagy bálna van a videón, ugyanis annyit horgásznak, hogy ezeket az évek során már legalább százszor észlelték.

Helgi Hallgrímsson 73 éves biológus, aki német és skót egyemet is elvégzett, igencsak szakértője a témának és könyvet is írt róla. Számos észlelést összegyűjtött, de úgy gondolta, hogy ezeket külön kell választani a városi legendáktól, a korabeli folklórtól. Vélekedése szerint bizonyos észlelésekre kielégítőek a szkeptikusok érvelései, ám nem mindegyikre. "Azt hiszem van egy csomó olyan dolog, jelenség, amit a tudomány nem tud egyelőre megmagyarázni. Ez az egyik ilyen eset."- mondta.

Így tehát a vita tovább folytatódik: létezik-e a szörny avagy sem?

1999-ben megkezdte működését a Lagarfljótsormurinn nevű városnéző hajó, a Gunnar Gunnanson intézet megbízásából, hogy próbálja dokumentálni a szörnyet, hogy megőrizzék a hagyományokat kulturális és turisztikai célból is.

Hamarosan több TV-s társaság is érdeklődött a szörny után: a Discovery Sci-Fi is forgatott itt a "Fact or Faked" műsor keretein belül, valamint forgatott itt a "River Monsters" stábja is.

A Lagarfljót féreg legendája úgy látszik nem halványul napjainkban sem...

A Gévaudan-i Bestia

Első észlelés: 1764

Hely: Franciaország, Gévaudan

Gévaudan egy franciaországi terület Lozére megyében. Körülbelül hat éven keresztül egy ismeretlen állat terrorizálta az itt élő embereket 1764 és 1770 között. Az ügyről számos korabeli irat tudósít, és különböző fametszeteken, rajzokon is megörökítették az állatot. Az ügy nagyon komoly volt, mert számtalan ember halt meg az állat miatt és a francia kormány pénzt, embert nem kímélve próbálta elkapni az állatot. Sok vadász is eredt a nyomába, az egyszerű embereken keresztül a királyi vadászokon át. Az áldozatok  száma eltérnek a források miatt: az egyik azt mondja, hogy a 210 támadásból 113 végződött halálesettel, 49 sérüléssel, 98 áldozatot pedig részben "elfogyasztott" a vadállat...Egy másik forrás szerint azonban  60-100 ember esett áldozatul végzetesen, míg több mint 30-an megsérültek.

Na de hogy is néz ki a vadállat? A következő leírást kapjuk róla a beszámolók alapján: olyan, mint egy farkas, de a teste akkora mint egy tehéné vagy lóé. Kutya szerű feje volt, kis hegyes fülekkel és a szájában óriási fogak sorakoztak. A mellkasát szélesnek mondják el és igen izmosnak. A talpáról megoszlanak a leírások: egyesek patának nézik, míg mások karmoknak. Ami nagyon érdekes, hogy a szőrét piroshoz hasonló színnek gondolták, de a háta fekete csíkos. A szaga igen kellemetlen.

Az első feljegyzett támadás 1764-ben történt egy nővel, aki a szarvasmarháit legeltette a terület Mercoire nevű erdejében. Ekkor azt látta, hogy egy óriási farkas szerű állat rohan felé, hogy leterítse. Azonban annyi bika volt a nő körül, hogy végül nem jutott át hozzá, így megmenekült. Az első áldozat azonban szintén egy nő volt, név szerint Emmet Marden, Les Hubacs falu küzelében.

Az ezt következő hónapokban szaporodtak a támadások és a területen élők egyre jobban pánikba estek. Az erdőkbe nem merték kivinni az állatokat legelni, vagy átmenni az egyik faluból/városból a másikba az erdőn keresztül, mert féltek az ismeretlen ragadozótól.

Egy érdekesség is kiolvasható a jegyzetekből: a fenevad folyton az áldozat torkának vagy fejének esett, nem pedig a lábának, karjának stb. ami a farkasok és ismert ragadozókra jellemző.

Ugyanezen év decemberében már elterjedt az a szóbeszéd, hogy az állat nem egyedül van, hanem legalább párban vadásznak. Túl sok volt a bejelentett támadás ilyen rövid idő alatt, ráadásul egyesek fiatal egyednek írták le a lényt, míg megint mások inkább idősebbnek látták. 

1765 január 12.-én Jacques Portefaix és hét barátja éppen együtt voltak, amikor megtámadta őket a szörnyeteg, de sikerült elmenekülniük a helyszínről. A találkozás híre eljutott XV Louis fülébe is, aki akkoriban a Bourbon-ház uralkodója volt. Megbízta Portefaixet és barátait, pénzjutalom fejében, hogy fogják el vagy öljék meg a vadállatot. Mivel a környék lakosai már lassan terrorban éltek, a francia állam elrendelte a fenevad felkeresését és megölését, és ezt mindennel támogatta.

Három héttel később két farkas vadász szakértőt küldött a területre a király, mégpedig Jean Charles Marc Antoine Vaumesle d' Enneval-t és fiát, Jean-Francois-t. Február 17.-én érkeztek a területre, méghozzá nyolc képzett farkasvadász vérebbel együtt. A következő négy hónapban több eurázsiai farkast is levadásztak, amire azt hitték, hogy a keresendő vadállat. Azonban a támadások folytatódtak ezek után is, és a leírások sem hasonlítottak ezekre az állatokra. Júniusban leváltotta a két vadászt a király puskahordozója és vadásza, hadnagya, Francois Antonie, aki 22.-én érkezett meg Le Malzieu területére. Két évvel később, 1767. szeptember 21.-én az úr lőtt egy óriási farkast, ami 60kg súlyú volt, 80 cm magas és 1,7 méter hosszú. Antonie hivatalosan kijelentette: " Kijelenthetjük, hogy a leírások alapján ez a fenevad volt a tettes, ekkora farkast még soha sem láttam. " Az állatot kitömték, majd Versaillesben úgy fogadták Antoniet, mint egy hőst, és pénzt, jutalmat, kitüntetéseket kapott.

Azonban 1769. december 2.-án egy állat súlyosan megsebesített két embert, majd ezek után egy tucat halálesetet jelentettek a La Besseyre-Saint-Mary közösség területéről. Mégsem azt az állatot lőtte le Antonie amelyiket kellett volna?

A gyilkos lényt egy helyi vadász Jean Chastel ölte meg végül, egészen pontosan 1770. június 19.-én Sogne d'Auvers közelében. Azonban elég nagy vita övezte Chastelt. Családi hagyomány úgy tartotta, hogy sokszor a Bibliát olvasta a vadászati partykon. Egy ilyen alkalommal a fenevad elé lépett, egy ideig bámulta őt, de nem támadta meg, ami eléggé aberrált viselkedés a fenevad részéről. Bár a kutatók úgy gondolták, hogy ez csak egyszerű vallási motívum. Míg mások úgy vélekedtek, hogy az állat nem másé, mint magáé Chastelé volt, ugyanis a pletyka szerint még hiénákat is tartott magának. Egy másik megtámadott azt mondta, hogy a lény közelében egy embert is látott, akit nem támadt meg. Nem tudni, de minden esetre a történet úgy végződött, hogy Chastel lelőtte az állatot, majd az emberi maradványokat megtalálták az állat gyomrában.

A 18. század végén számos elmélet látott napvilágot, hogy mi is lehetett az állat. Nézzük őket sorjában!

1.) Ez sosem létezett, valójában csak egy farkasember mítosz. Egy időben nagy divatja volt az ilyen történeteknek. - Szerintem a történet valódi, bár a Chastel féle Bibliai rész túlzás benne. Ott a sok áldozat is természetesen, akik tényleg valóban élő emberek voltak.

2.) 2001-ben egy francia természettudós úgy gondolta, hogy az élőlény egy nagyméretű masztiff volt, akire a gazdája vaddisznó bőrét tette rá "páncélként", ezért is volt pirosas színe és sokszor ezért fogta fel a golyót az állat

-Erre csak azt mondom,hogy what the fuck?? Nagyon erőltetettnek tűnik...de lehet csak nekem.

3.) Hiéna. 

-Azonban ezt is kizárhatjuk. A jelentésekben azt állítják 42 fognyom volt az áldozatokon, a hiénának azonban csak 34 foga van.

4.) Valamilyen nagy méretű kutya, esetleg kutya-farkas hibrid, ez megmagyarázná a furcsa színét.

-Lehetséges, eddig a 4 felvázolt lehetőség közül, ez a legvalószínűbb.

5.) Oroszlán.

-Szerintem az emberek felismernének egy oroszlánt, ellenben bizonyos fennmaradt ábrázolások tényleg nagyon hasonlítanak az oroszlán kinézetére. Ellenben a szín nem passzol.

6.) Andrewsarchus 

- Talán hihetetlennek hangzik, de a leírás erre az állatra illik a legtökéletesebben. Ez egy kihalt ragadozó patás emlős, ami elérhette a 4 méter hosszt is. A kriptozoológiában több olyan állatról is tudunk, amiket láttak és egy kihalt emlősre emlékeztetnek leginkább pl.a Mapinguari. 

Az állatra jellemző a nagy és izmos mellkas. A nagy és kutyaszerű fej az apró fülekkel is tökéletesen olyan, mint ami az iratokból ránk maradt. Egyes fajtái hátán megtalálható volt a fekete szőrcsík - ugye ez is szerepel a leírásban!-, valamint egyes egyedek teste csíkos volt, míg színük elég változó: barnás, narancsos is lehetett.  Hát ez is jobban ráillik a Bestiára, mint a szürkés színű farkas. Még valami! A bestiának az ábrázolásokon, hosszú párducszerű farka van, nem pedig kutyaszerű. Az Andrewsarchus -nak is párduczerű farka volt!!!

Hogy hogyan lehetne egy ilyet megszelídíteni az jó kérdés, de nem találom lehetetlennek. Az ember megtette ezt a farkassal, a kutyával is, míg nem finom eszközökkel a cirkuszban a nagyobb fenevadakat is jámbor állattá változtatják.

Összességében nem lehetett pontosan tudni mi is lehetett ez a vadállat és valószínűleg örök rejtély marad. A tetemét kitömték, azonban nem maradt fent az utókor számára sajnos. A lehetőségek közül, mindenki kiválaszthatja magának azt, ami a legszimpatikusabb.

A kultúrára is hatással volt e történet: számos film, könyv és megannyi feldolgozás készült róla. Emlékművet is készítettek a megörökítésére.

Jenny Haniver

Első észlelés: -

Hely: bárhol a tengeren, de főként Antwerp-i dokkok (Európa)

A Jenny Haniver már nem kriptozoológiai, de nem is zoológiai lény egy bizonyos értelemben.

Régebben ezt egy valódi állatnak vélték, olyat ami mára már bebizonyosodott, hogy nem is létezik és csak egy átverés. Ez az élőlény nem másból "készült", mint egy elhullott porcos halból, annak különböző fajtájából, mint például rája vagy ördög hal. A tetemet módosítják, majd pedig kiszárítják, azaz tartós lesz, így olyan groteszk és bizarr élőlényt kapunk, amit az évszázadok során egyesek nem ismertek fel, hogy valójában micsoda így egy bizarr valódi élőlénynek tekintették.

Hogy a név kifejezése honnan ered nem tudjuk pontosan, de többen is a francia "jeune d'Anvers" kifejezésre gyanakodnak, amibe belehallották a Jenny Haniver személynevet, s annyit jelent: "fiatal ember/lány". A Brit tengerészek "cockneyed"-nek hívták, amit  a földrajzi, társadalmi és nyelvi egyesületekre használják. Ebben az esetben azonban Jenny Haniver a szó jelentése, de néhány helyen Jenny Haviers-ként terjedt el igen széles körben.

Évszázadokon keresztül a tengerészek leültek az Antwerp-i dokkoknál és itt készítették, faragták ezeket a "sellőket", majd kiszárították. Mikor ez megtörtént egy réteg lakkot kentek rá, hogy szebben, fényesebben nézzen ki a lény. Mivel volt rá kereslet, így sok tengerésznek és turistának adták el ezeket a kis "szuveníreket" a dokkok mentén, igazán nagy sikere volt egy időben.

A készítők különböző kinézetű lényekre készítették őket; hasonlítottak az angyalokra, démonokra, sárkányokra és hableányokra. Arcokat, kezeket és lábakat készítettek a kiszáradt tetemre, hogy minél életszerűbb legyen. Létezik egy furcsa kriptid - amiről majd szó lesz a blogban egy külön bejegyzésben - , aminek a neve Tengeri Szerzetes, és úgy vélik egyes kutatók, hogy talán ez is egy Jenny Haniver példány lehetett. Többen is el hitték, hogy ez egy valódi sellő volt, mert történetek is kapcsolódtak hozzá: állományokban és csoportokban utaznak a tengerben, felugranak a hajóra és tömegesen zaklatják, harapdálják a legénységet.

Az első publikációk között található, amiben megemlítik ezeket a kis figurákat az 1558-as megjelenésű Historia Animalium vol. IV, amit Konrad Gesner írt. Az író botanikus és zoológus volt, ebben a könyvében a különböző élőlényeket ismerteti. E kötetben több különböző valódi kriptid is helyet kapott, amik máig rejtélyesek. Gesner azonban tudatában volt, hogy ezek a kis sellők csak preparációk és olvasóit erre figyelmeztetni is, ugyanis abban az időben mint írtam egy népszerű tévhit volt. A 16. és 17.-ik századi állattani könyvekben is helyet kapott különböző írók munkáiban, mint pl. Ambroise Pare - "On Monsters and Marvels (1573)" vagy Ulisse Aldrovandi "Monstrorum historia" c. művekben.

Természetesen ezek a preparációk befolyással voltak a populáris kultúrára is. Philip Reeve  " Mortal Enginers Quartet" c. művében szereplő léghajó azonos nevet kapott a lénnyel. Az 1978-ban sugárzott "Bermuda Depths" fantasy televíziós sorozatban egy titokzatos karakter neve Jennie Haniver volt. Mivel igen népszerű az állat még most is, több helyen is megtalálhatóak kiállított preparációk, köztük a Kanadai Természettudományi Múzeumban is.

Brosnya - A brosnói sárkány (Brosno Dragon)

Első észlelés: XIII. század

Hely: Oroszország, Tver régió, Brosno tó

A Brosno sárkányt még Brosnya néven is emlegetik, oroszul "Бросня". Ez az állítólagos szörnyeteg az Andreapol nyugati orosz városka mellett található Brosno tóban él. A tó 7,2 kilométer hosszú és 11 kilométer széles. Úgy írják le a lényt, hogy hasonlít egy sárkányra vagy dinoszauruszra és egyes regionális legendák, források visszanyúlnak egészen a 13. századig is.

 Ezek a "pletykák" több évszázadon át keringtek és azt állítják hogy egy hatalmas lény él a tó vizében. A 13. században amikor a tatár-mongol hadsereg elindult Novgord városából a Brosno tónál táboroztak le. Batu kán megállt pihenni csapatánál a tó közelében és itt állították meg a lovakat, hogy igyanak egy kicsit a vízből. Azonban nem sokkal ezután egy hatalmas lény emelkedett ki a mélyből, amely elkezdte felfalni a lovakat és a tóhoz közel lévő katonákat. A vezér és csapata annyira megrémült, hogy azon nyomban visszamenekültek Novgordba.

Régi legendák és krónikák elbeszélik, hogy egy "hatalmas száj" megette a halászokat és hogy egy "homokszerű hegy " (vélhetőleg az állat hátára céloztak) megjelent a tó felszínén időről időre.
Egy másik legenda szerint varégok (vikingek  lopott kincsüket elakarták rejteni a tóban. Amikor a tóhoz közeledtek, valami elkezdett feléjük közeledni, majd felszínre tört a sárkány és elnyelte a kincset.

A legenda(?) tovább folytatódott a 18.-19. században is. Az a hír járta, hogy néha egy szörny jelent meg a tó felületén, főleg este, szürkületkor, de azon nyomban elmerült amint emberek közeledtek hozzá. Szárnyra kapott olyan történet is, hogy a második világháború idején a szörny elnyelt egy német repülőgépet is - legalábbis a pilótáját, amikor az kényszerleszállást hajtott végre a vízen.

Mára nagyon sok szemtanú állítja, hogy látta a szörnyet, amint éppen a tó közelében sétálgattak. A leírás szerint a lény feje hasonlít egy dinoszauruszéhoz vagy sárkányéhoz, hosszú farka van és teste pikkelyes, hossza pedig 5 méter. Előkerültek feldöntött csónakok is legénység, emberek nélkül. Pár szemtanú úgy gondolta, - köztük Babushkha Tanya, akinek a háza nem messze van a parttól - hogy a lény képes kimászni akár a partra is. Még egy 7 éves kisfiú is látta a lényt, azonban mire kiértek az újságírók már sehol sem lehetett látni.

A helyi újság és média felkapta a történeteket és hamarosan világszenzáció lett. Számos expedíció indult a szörny kutatására, ám hiába. Bár voltak anomáliák a tó vízének mélyében, a szörny létezését mégsem sikerült bizonyítani. 2002 nyarán Vadim Chernobov az egyik expedíció vezetője azt nyilatkozta a helyi "Érvek és tények" c. újságnak, hogy egy anomáliát regisztráltak a tó vízében, ami akkora volt, mint egy vasúti kocsi. A tömeg mozdulatlan volt, így bedobtak a vízbe egy  petárdát, kis kapacitású robbanószerkezetet. Miután felrobbant, az ismeretlen testtömeg lassan elúszott, de nem tudták meghatározni mi az.

Sokan kétkedve kezelik Brosnya létezését. A kutatók úgy vélik, hogy nem élhet hüllő a tóban, különben az éghajlati változások következtében már rég elpusztult volna. A másik, hogy a tó túl kicsi ahoz, hogy nagy testű élőlények egy lakossága éljen a tóban és sok táplálék is kellene nekik.
Bár van egy hipotézis arra, ami Loch Nessnél már bebizonyosodott, hogy a tó néhány része vagy vízrendszere csatlakozik a nagyobb tavakhoz, tengerekhez és óceánokhoz. A harmadik pedig, hogy a tó alakult a jégkorszak idején, így dinoszaurusz nem élhet benne. ( Persze ettől függetlenül a tengerből még beúszhat valamilyen állat ).
Míg egyesek mutáns hódra vagy csukára gondolnak, mások azt sejtik, hogy néha csoportosan úsznak az állatok a víz felszínén például vaddisznók vagy jávorszarvasok. Azonban ezek nem bírnák ki huzamosabb ideig a víz alatt és a szemtanúk vérig sértődtek, mert tudták, hogy nem ezeket az állatokat látták. Helybéliek és nap mint nap találkoznak az erőben élő vadállatokkal. Néhány tudományos megoldás is szárnyra kapott: a gáz verzió azt mondja, hogy a tó fenekéről egészen a felszínig hidrogén-szulfid tör fel, majd elkezd bugyogni és egyesek ezt vélhették szörnynek. Köztudott, hogy a tó fenekén számos törés található, de a tó mélysége miatt a törések nagyságát és irányát pontosan nem lehet meghatározni. Egyesek úgy vélik, hogy ezekben a törésekben kisebb vulkáni kráterek is vannak, amik időről-időre működésbe lépnek.

Tapasztalt halászok azt is furcsának vélik, hogy tengeri halak is élnek a tó vízében, nem tudják hogy kerültek oda. Ez azt a feltételezést támasztja alá, hogy a tó egyes pontjai összeköttetésben vannak más tavakkal, tengerrel és óceánnal. De élnek ott lazacok, sügérek és heringek is. Páran úgy vélték, hogy ez is közre játszik a szörny létét illetően: egyes fénytörések és délibábok miatt, a víz úgy tükröződhet, hogy a halak "képét" "felnagyítja", így sokkal nagyobbnak látszanak és ezt is vélhették szörnynek, bár ez igencsak gyenge magyarázat.

A szörnyeteg kiléte azonban továbbra is rejtély. Senki sem tudta bebizonyítani és senki sem tudta megcáfolni létezését. Hogy nem csak egy példány élhet ott az is biztos, mert nem bírna ki évszázadokat. Talán létezhetett egy furcsa állat a tóban, amit valóban láttak Batu kánék, de az új észlelők már nem ezt látják, ugyanis legenda nem alakul ki a semmiből és semmi miatt. Egyébként a tó, az egyik legmélyebb egész Európában, a legmélyebb pontjai elérhetik a 160 métert is.

Skvader

Első észlelés: i.u.24 és 1874

Hely: Európa, Svédország, Sundswall város

Ennek a lénynek igen érdekes története van! Egyesek szerint kitalált, míg mások szerint valaha létezett, de mára biztos hogy kipusztult állat ez, bár igaz, csontvázakat soha sem találtak.

A neve két szó kombinációja: az előtag, azaz a "Skva-a" -skattra- azt jelenti csipogás vagy kuruzsló, míg az utótag, "der" -tjader- a nyírfajd ( egy csoportja a madaraknak) siketfajdot jelentené, ami egy madárfajta.

Az állat kinézete elég furcsa, az elülső és hátsó végtagok egy európai mezei nyúl ( Lepus europeus ), a hátsó szárnyak,farok pedig a női nyírfajd megfelelője ( Tetrao urogallus ). Ez később tréfásan kapott egy latin nevet, azaz a " Tetrao Lepus pseudo-hybridus rarissimus L"-t.

A Skvader története a 20. századból származik, amit egy Hakan Dalhmark úr mesélt el egy Sundsvallban található étteremben a vendégekben. A férfi azt állította, hogy 1874-ben lőtt egy furcsa állatot vadászat közben Sundsvall erdejében északon és le is írta a külsejét. Egyes embereket nagyon megmozgatott a történet és 1907-ben a házvezetőnő viccesen megajándékozta Hakant egy festménnyel, amin a Skvader volt látható és az unokaöccse festette le az elmondottak alapján. 

1912-ben nem sokkal halála előtt ezt a festményt Hakan a helyi múzeumnak adományozta.

Egy kiállítást rendeztek Örnsköldsvik nevű településen még 1916-ban és a múzeum menedzsere, Mr. Hammarberg megismerkedett a híres preparátorral, Rudolf Granbergal. Megemlítette neki a vadász történetét és a festményt és megkérdezte a preparátortól, hogy tudná-e rekonstruálni az állatot. 1918-ban Grangergal eleget tett a kérésnek és elkészítette a Skvadert és népszerű kiállítást rendeztek vele. Azóta folyamatosan megtekinthető mind a festmény - mind a preparáció a sundsvalli Norra Berget múzeumban. Hammarberg is tett a népszerűségért, írt egy cikket a helyi újságban, majd több mint 3 000 Skvader képeslapot értékesített és világhírnévre tett szert a furcsa preparált, tömött állat.

Most mindenki azt gondolhatná, hogy a jó öreg Hakan úr találta ki az egészet, de érdekes módon idősebb Plinius (i.u.23-79) is említést tesz egy "nyúl-madár" állatról a Natural History c. művében és állítólag egy madár testű, de nyúl fejű állat élt az Alpokban. Lehetséges hogy régen élt egy furcsa hibrid? Az Alpok óriási vonulatai között már nehéz lenne megtalálni a maradványait, mert szinte biztos, hogy ritka lehetett ez a lény.

Magát a Skvadert felhasználták többféleképpen is. Közúti táblákon és jelzéseken hogy esetleg az állat átszaladhat az úton vagy a svéd köznyelvben is, mert ha valaki azt mondja hogy "skvader" olyan mintha azt mondaná, hogy "rossz kompromisszum" vagy "ellentmondó elemek kombinációja". De Skvader lett a beceneve az 1950-es és '60-as években néhány típusú kombinált kisbusznak vagy tehergépjárműnek. 1994-ben szobrot is emeltek neki így Svédország méltán híres folklórjának szereplője lett.

Egyébként hasonló preparált állat a Wolpertinger is, de későbbiekben még szó lesz pár ilyen érdekes "állatról".

Az Ayia Napa tengeri szörny

Első észlelés: -
Hely: Európa, Ciprus, Kouris gát & Cape Greco

Egy feltételezett kriptid tengeri szörnyet láttak Ayia Napa nevű görög partok közelében, Cipruson, mely egy népszerű üdülőhely a Földközi tengeren. A legtöbb észlelés a Cape Greco sziget közelében történt, ami a Famagusta öböl déli végén található. Mivel a barlangok közelében is látták - merthogy ezek is vannak a partok közelében - több halász úgy gondolja, ezekből mászik elő.
A helyi halászok csak "Filiko Teras"-nak nevezik a lényt, mely lefordítva "Barátságos Szörny"-et jelent, mert sosem bántott egy embert sem. Néha kisebb károkat is okozott a szörny vagy a halászhálót is többször elhúzta.
Sajnos konkrét bizonyíték nincs a létezésére kivéve a folklórt és a szemtanúk beszámolóit, mind a helyieké - mind turistáké.. Készítettek pár homályos fotót is, de ezek nem bizonyító erejűek...
Sokan a görög mítoszokra és folklórra támaszkodnak, mint bizonyíték- ugyanis úgy gondolják, hogy ezt a szörnyet régen a szörnyet Scylla néven illették és számos mozaikon, vázán ábrázolták s szerepel Homérosz leírásaiban is.
A leírása alapján több lába is van ( elvileg 12), kígyószerű testrészei , derekán pedig 6 vicsorgó kutyafej.
Hohn Smitfh Moffat (1835-1918) brit tiszteletes, misszionárius és birodalmi ügynök, utazó írt egy könyvet "Travels in the Eastern Mediterranean" ( kb. Utazás a Keleti Földközi Tengeren) címmel, mely 1889-ben jelent meg, s már ebben ábrázolja a szörnyet, de ott még Ammochostos Monster-nek írják. ( fenti első kép az ábrázolás)
Egyesek szerint viszont egy krokodilról lehet szó, mely a Kouris gát közelében élhet. Pár pletyka szerint pedig egy kígyónak ad otthont a mélyvíz. Egy szemtanú arról számolt be, hogy látta a hüllőt a saját szemével, mely kígyószerű volt.
2007 májusában egy turistahajó személyzete és utasai látták a lényt, amely kidugta a fejét vízből s egy szörföző majdnem neki is ütközött. Marios Ioannou kapitány kb. 6 másodpercig látta az állatot és úgy gondolta, hogy olyan mint egy kígyó vagy egy nagy angolna.
A "Ministry of Fisheries and Marine Affairs" ( Halászati Minisztérium" annak ellenére, hogy nincsenek konkrét bizonyítékok, már keresik az állatot: tyúkok és egyéb húsokkal akarják előcsalogatni a mélységből. Szerintem erre már egy krokodil rég lecsapott volna.
A szörny híres lett. Számtalan újság írt a lényről olyan címekkel, mint " Kreatúra a mélyből", vagy ahogy a helyi újság is közölte "A ciprusi Loch Ness". Többen azt feltételezték, hogy ez egy kígyó vagy krokodil. Szerepelt TV sorozatokban is, mint például a "Destrination Truth" sorozatban, melyet a Sci-Fi channel forgatott. ( 4. évad 13. epizód).
Természetesen el is kezdték keresni többen is, mindeddig sikertelenül. Ennek ellenére a turisták több napos vízi túrákat tesznek hajóval, hátha megpillanthatják a szörnyet. Az észlelések helyének közelében is sok hotel van, ami szintén csalogatja a turistákat.
Míg egyesek szerint tényleg létezik a szörny, mások szerint csak turista csalogató az egész történet. Ha létezik a szörny az is lehet, hogy nincs köze a Scylla nevű mitológiai lényhez. A szkeptikusok szerint ha állatról is van szó a halászok vagy Óriáscápát láttak vagy csak egy szétmáló tetemet ezért hitték azt, hogy az állatnak sok csápja, feje és karjai vannak. Sajnos csak találgathatunk...

Wolpertinger

Első észlelés: -
Hely: Európa, Németország, Bajorország

A bajor folklórban szerepel egy állat, melynek neve Wolpertinger, de hívják még Wolperdinger-nek,Poontinger-nek, valamint Woiperdingernek is, attól függ Németország mely területén járunk. A Grimm testvérek gyűjtötték össze a bajor legendákat,melyből kiderül, hogy 1753-ban a lényt még Kreissl-nek hívták és komolyan hitt valaki a létezésében. A bajorországi alpesi erdőkben él a folklór szerint és kinézete igencsak különös. Többféle állati testrészekből "áll össze" ez az állat, mint például szárnyak, agancs, farok és agyar, de a legelterjedtebb leírása a nyúl és szarvas keveréke vagy a szarvas és mókus keverék.
A legendákban még arról is értesülünk, hogy egy félénk állattal van dolgunk és csakis akkor kaphatják el a vadászok ha éjjel sót hintenek a farkára. Elkapható még úgy, hogy teliholdkor fogunk egy lapátot, zsákot, botot valamint gyertyát. A bottal kitárjuk a zsák nyílását, majd pedig mellé tesszük a gyertyát égve. A Wolpertingerz vonzani fogja a gyertya fénye és így ásóval könnyen belökhetjük majd a zsákba. De más is vonzza még az állatot: a fiatal és csinos nők a félhomályban, az erdő szélén.
Természetesen az állat nem létezik, de más helyeken is szerepelnek hasonló állatok, mint például a svéd Skvader és az amerikai Jackalope, melyekről majd még külön fogok írni valamikor a blogban. A német folklórban szó van még más keverék lényekről, mint például az Elwtritschről vagy a Rasselbockról.
A Wolpertinger olyan népszerű, hogy gyakran valódi kitömött állatokból összeállítják és cégek, fogadók falain jelennek meg vagy pedig túristáknak adnak el ilyet emléktárgyként.
A Müncheni "Deutsches Jagd-und Fischerei" nevű vadászati és halászati múzeum állandó kiállítást tart a lényről, ugyanis az emberek imádják ezeket a preparációkat.
SAJÁT VÉLEMÉNY: Marha jó, főleg a vadászásával és elkapásával kapcsolatos dolgok xD Előfordulási helye: Ittasok által lakott erdős területeken.

A Mamut

Első észlelés: - nincs pontos adat, már az 1500-as években is
Hely: Szibéria, Oroszország

A mamutok kb. 10 ezer évvel ezelőtt tűntek el a föld színéről. Áldozatul estek az utolsó jégkorszakot követő éghajlati változásoknak és az ősvadászoknak, akik húsukért, agyarukért és bőrükért irtották őket. A századforduló óta több száz megfagyott mamuttetemre bukkantak Alaszka, Kanada és Szibéria hideg tundráin. Azonban a szibériai Bereszovka folyó partján talált lelet megdönteni látszik a mamutok kihalásáról szóló legelterjedtebb elméletet, ugyanis találtak egy tökéletesen konzerválódott tetemet. Olyannyira gyorsfagyasztott állapotban volt, hogy a tudósok ehettek a húsából. Szerencsére senki sem betegedett meg tőle, bár nem találták túl finomnak. Ez a mamutból evés pedig nem is egyszer történt meg, többször is találtak épen megfagyott tetemeket. A régészeti feltárásokon dolgozó építőmunkások egy csoportjának többször is meggyűlt már a baja a paleontológusokkal, amikor azok mamuthússal etették a kutyáikat.
A mamutok szöveteiről Helsinkiben tartott konferencián egyes tudósok megkockáztatták, hogy Szibéria elhagyatott tájain talán élnek még mamutok és volt aki indítványozta, hogy a régen elpusztult állatok sejtjeiből klónozással hozzanak létre új mamutcsordákat.
De lehetséges-e, hogy szibéria még feltérképezetlen, hóval borított tájain napjainkban is élnek még mamutok?
A Szibériában dolgozó orosz őslénykutatók vezetője, Nyikolaj Verescsagin igazán annak az esetnek az ismertetésével döbbentette meg tudós kollégáit, amely a jakutföldi Batamaj városától mintegy száz kilométerre történt. A csoportot kísérő vadászok egyik éjjel ismeretlen, nagytestű állat elmosódott lábnyomait fedezték fel a napokkal korábban leesett hóban. Kilométereken át kitartóan követték a nyomokat egészen a mély szurdok széléig, ám ide a jeges, csúszós sziklákon már nem tudtak leereszkedni. A katlanba vezető ösvény végén azonban leírhatatlan látvány fogadta őket. Amerre csak a szem ellátott, mindenfelé sötétbarna, véres szőrcsomók és gigantikus mérető agyarak hevertek a földön. A megdöbbent vadászok több kilónyi, látszólag egészen friss és a hideg által is konzervált húst vittek vissza a kicsi táborhelyre, ahol kíváncsiságból megsütötték a zsákmányt.
A tudóstársadalom persze kétkedve és gúnyosan fogadta ezt a beszámolót. Az Oroszország északkeleti részétől egészen a Csendes-óceánig húzódó végeláthatatlan erdők és mocsarak borította tajgavidék - amely közel nyolcmillió négyzetkilométer területű - még ma is jórészt lakatlan, eltekintve az itt élő nomád törzsektől.
1581-ben egy Szibériába vezényelt kozák kapitány, Ernak Tyimofejevics arról számolt be, hogy az első állatok egyiket, amit az Urálon túl megpillantott, egy hatalmas szőrös elefánt volt. Az ottani lakosok viszont nem voltak meglepve, elmondták neki hogy az állatot már elég régóta ismerik. Egy évszázadnak kellett eltelnie, amíg Evert Ysbrandt Ides holland diplomata és kutató felvetette azt a lehetőséget, hogy a nagy tömegben talált mamut-elefántcsontok egy elefánthoz hasonló lénytől származnak.
A következő történet Jules Gallon nevű francia diplomatától származik, akit 1920-ban Szibériába helyeztek. Itt ismerkedett meg egy helybéli férfival, aki négy éven át járta a tajgát, medvékre és farkasokra vadászva. Az illető elmesélte neki, hogy egyszer az iszapba nyomódva óriási lábnyomokat talált. Az ovális alakú nyom úgy 60 cm széles és legkeskenyebb részén si 45 cm lehetett. A vadász négy lábnyomot vehetett szemügyre, az első kettő pontosan négy méterre volt a második pártól, amelyek valamivel nagyobbnak látszottak. A vadász azután kelet felé, egy szilfákból álló erdő irányába indult tovább. Ott nagy halom állati ürüléket talált, amelyről megtudta állapítani, hogy növényi alapanyagokból állt. Három méterrel odébb törött ágak jelezték a helyet, ahol az állat becsörtetett az erdőbe. A vadász követte a csapást, néhány nappal később felfedezte, hogy egy másik hasonló nyom csatlakozott az elsőhöz. Ezután így számol be az eseményekről: " A szél belém fújt, így könnyen betudtam cserkészni az állatokat anélkül, hogy azok megérezték volna a szagomat. Hirtelen, egészben láttam az egyiket és be kell vallanom, nagyon megijedtem. Hatalmas elefánt volt, nagy, fehér, hajlott agyarakkal. Amennyire kitudtam venni, sötétbarna bundát viselt, hátul hosszabb volt neki, míg elől rövidebb. A másik állat is a fák között állt a közelben, de azt alig láttam, bár ugyanakkorának tűnt, mint a társa." A vadásznak nem volt ekkora behemót elejtésére alkalmas fegyvere így visszahúzódott és elindult téli szállására. Gallon szerint barátja nem volt annyira művel,t hogy rájöjjön arra: ő volt az első ember hosszú ideje, aki élő mamutokkal találkozott. " Sohasem hallott még mamutokról, így amikor megemlítettem neki ezt a nevet, nem értette mire gondolok."
A legnagyobb brit napilap, a The Sun világra szóló tudományos szenzációként közölte a hírt: élő gyapjas mamutot filmeztek le Szibériában. A felvételt egy orosz mérnök készítette tavaly nyáron a Csukcs-félszigeten, Szibéria északkeleti csücskében, ahol alig pár száz kilométernyi tenger választja el a szárazföldet Alaszkától. A térség nagy része érintetlen sarkvidéki jégsivatag és tundra, a hét Magyarországnyi területen mindössze 50 ezer eszkimó él. A szkeptikusok azt mondják, hogy ez egy medve hallal a szájában.

Több évszázada gyűlnek a mamutokról beszámolók és történetek. Vadászok, paleontológusok és egyszerű emberek számolnak be a mamutokról, mely hivatalosan már nem is létezik! Bizonyíték nincs a létezésére, de több 10 millió forintnyi értékű jutalmat fizetnek annak, aki elfogja a történelem egyik legnagyobb méretű és legszőrösebb lényének valamelyik élő egyedét.
SZERKESZTÉS,ÚJDONSÁG: A videóról kiderült, hogy hamis felvétel. Ezt a videó készítője maga vallotta be. Egyik tábornak sem volt igaza. Se nem mamut és se nem medve nem látható a videón, ez egy homályosra elkészített számítógépes animáció (CGI).

SAJÁT VÉLEMÉNY: Élő helye ugyanúgy megmaradt, növényi tápláléka ugyanúgy megtalálható, mint annó a jégkorszakban. Ha a beszámolók nem hazudnak, akkor nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy ezek az állatok túlélhették a jégkorszakot és vígan éldegélnek az elhagyatott havas területeken. Szerintem elég nagy esély van rá, csak annyi a nehézség, hogy ekkora területeket, ekkora hidegben nehéz az egészet átfésülni.

Tatzelwurm

Első észlelés: pontos dátum nincs, XVI. század
Hely: Az Alpok

Az Alpok európa egyik legnagyobb hegylánca, mely több országon is keresztül nyúlik. Ez a hely megannyi állatnak ad otthont, mint például a havasi nyúl vagy az alpesi szalamandra. A sok állat között, azonban megbújik egy, melynek máig nem tudták bizonyítani létezését.
Ennek az élőlénynek a neve Tatzelwurm, mely nevét onnan kapta, hogy az elülső lábain hatalmas karmok vannak, s ezzel támad áldozataira. Mivel az Alpok több országon is áthalad, így az állatot többféleképpen is nevezik. Másik gyakori elnevezése a Springwurm, ami ugróférget jelent, a lény másik jellegzetes tulajdonságára utalva. Egyéb nevei a Dazlwuam, Stollenwurm, Steinkatze, Praatzelwurm, Bergstutzen és végül Arassas. Mint leírtam az állat kígyószerű, de két melső lába is van neki, amikkel ugrásszerűen kapja el áldozatait.
Feje részben gyíkszerű, de sokan macskáéhoz is hasonlítják. Teste pikkelyes és a mérete lehet 50 centimétertől akár több méter hosszú is. Lehetséges tehát, hogy volt aki kölyökkorában látott egy egyedet, de mire felnőnek a több métert is elérhetik, mint a kígyók. Sokszor a
sárkányokkal hozzák összefüggésbe és kicsi sárkányként tekintenek rá. Volt olyan beszámoló ami a szemtanúkat egy "pikkelyes szivarra" vagy fatörzsre emlékeztette őket. Barlangokban és sziklák repedéseiben él, valamint félénk állatnak írják le.
A XVI. században - tehát 1500-1600-ig - már említést tesz róla Conrad Gessner egy svájci természettudós az egyik könyvében Johann Jakob Scheuchzer osztrák történész és természetbúvár Itinera per Helvetiae ( Utazások Helvéciában) című, 1723-ban kiadott művében egy találkozást ír le a Tatzelwurmmal: 1711 áprilisának vége felé egy Jean Tinner néven ismert férfi a Frumsemberg-hegyen járt, ahol egy rettenetes kígyó szerű lényt látott. Színe szürkésfekete volt, hossza két méternél is több, feje a macskáéra emlékeztetett,de lába nem volt. Tinner kanócpuskájával rálőtt és megsebesítette, majd apjával ketten megölték. Elmondta azt is, hogy a környékbeliek akkoriban gyakran panaszolták, hogy a teheneiknek nincs tejük, de a probléma a kígyó elpusztítása után megszűnt.Andreas Roduner aki társaival együtt látta a lényt - sajnos nem tudni melyik évben - a Wangsberger-hegységben. Macskafejű, pikkelyes, hátán sörényt viselő szörnyként írták le, ami felegyenesedve ember nagyságú volt. Egy ideig nem érkeztek új híradások, de 1779-ben Hans Fuch nevű férfi két Tatzelwurmot is látott a hegyekben. Szörnyen megrémült tőlük és elfutott amikor megpillantotta őket. Sajnos szívrohamot kapott, de a családjának még sikerült elmondania, hogy mi is történt. 1921-ben egy osztrák településen, Raurisban látták. A 60 centiméteres
állat a szemtanúk szerint hét és fél méteres magasságra ugrált fel a levegőben. Volt olyan aki 20 percig is megfigyelte és biztos volt abban, hogy az állatnak csak két lába van és biztos, hogy nem szalamandra volt. 1828-ban a svájci Solothurn kantonban egy kiszáradt mocsárban állítólag találtak egy Tatzelwurm tetemet. El akarták vinni, hogy egy professzor megvizsgálhassa, de útközben a varjak megették a tetemet. A csontváza ezután Heidelbergbe került, ahol nyoma veszett. 1908-ban az osztrák Murauban a lény egy parasztra támadt. A támadó egy négylábú kígyó volt. 1924-ben egy 150 centiméter hosszú csontvázat talált két
hegymászó.Pár évvel ezelőtt állítólag azon a helyen megöltek egy Tatzelwurmot. A csontvázat otthagyták, azóta senki sem látta. 1928-ban azonban egy Balkin nevű férfi nem tudni miért, de egy fatörzset akart lefényképezni. A vaku villanása után kiderült, hogy az nem is fatörzs volt, hanem egy állat, ami a villanás után gyorsan kereket oldott. A képet sokan vitatták, de végül nem derült ki, hogy mégis mit ábrázol, de többen úgy hiszik ez az első bizonyíték a lény
létezésére, ugyanis pontosan úgy néz ki, mint a korabeli könyvek illusztrációin.
Van másik fotó is, amire tökéletesen illik az állat leírása, de többen úgy vélik, hogy ezen egy alpesi gőte látható, bár én hátsó lábakat egyáltalán nem látok a képen.
Az internet mostanra már egy nagyon elterjedt dolog lett, így nemcsoda, hogy újabb fotó látott napvilágot. A fényképről annyit, hogy nem tudni mikor, hol készült és az sem, hogy ki készítette, de állítólag egy tatzelwurm csontváza látható a képen. Véleményem szerint ez a fotó még viccnek is rossz, egy egyértelmű hamisítvány.
A szkeptikusok úgy vélik, hogy a lényt egy állattal keverték össze a szemtanúk például szalamandrával, kígyóval, vidrával vagy valamilyen kígyófélével. Az Alpokból származik a legtöbb Tatzelwurm beszámoló, azonban vannak híradások hasonló állatokról Spanyolországban, Olaszországban és a Pireneusokból is. Egyes biológusok azt állítják, hogy a természet néha megtréfálhat bennünket. Valamiféle mutáció alakulhat ki egy-egy hüllőnél például kevesebb lába nő, vagy éppen egyel több. Lehetséges, hogy nem egy új fajt láttak a szemtanúk, hanem egy ehez hasonló mutációban szenvedő állatot.
Az utóbbi évtizedekben nem látták a lényt. Pedig az Alpokat egyre több turista látogatja és így -elméletben- egyre nagyobb eséllyel kellene összefutni vele. Egyes kutatók nem vonják kétségbe, hogy létezhetett ilyen lény, de mára kihaltnak tartják. Többen úgy gondolják, hogy az állat hibernálja magát télen és a hasadékokban, hegyoldalakban és barlangokban lel menedékhelyet. Egy névtelen mezőgazdasági termelő azt állította, hogy látott egy hibernált példányt és valamiféle zöld folyadékot eresztett ki magából.
Mindenesetre az állat az alpesi folklór részévé vált. Ösvényeket, túrákat, hoteleket neveznek el róla. Németországban vízesés is viseli a nevét. Még egy ausztriai Sturmpercht nevű tradícionális neofolk együttes is írt róla egy számot "Der Tanz des Tatzelwurms " címmel.