Nandi medve

Első észlelés: - nincs pontos adat, az 1900-as évek eleje

Hely: Afrika, Elgon-hegy környéke

A Nandi medve nem más, mint egy állítólagos Afrikai állat, ami a bennszülött törzsek legendáiban is szerepel. Törzsek és régiók is másként-másként nevezik ugyanazt az állatot, de a leírásai megegyeznek. Duba, kerit, chimisit, chemosit, kikambangwe, gadett, vere, sabrookoo, ám mi nyugaton csak Nandi medvének hívjuk. Részben azért, mert az állat külső jegyei hasonlítanak egy nagy medvééhez. Részben pedig azért, mert a nandi törzs után kapta nevét, ugyanis szerintük az állat a Nagy-hasadékvölgy mentén, - ami 30-100 kilométer széles is lehet és mélysége helyenként eléri a több ezer métert is - a 2458 méter magas Elgon-hegy és a Mau nevű sziklás lejtő közötti hegyes-völgyes területeken él.

Állítólag vérengző ragadozó, leginkább medvére hasonlít, de felfedezhetőek benne a majomhoz és hiénához hasonló külső jellegzetességek is.

Hogy a bennszülöttek mióta tudnak a létezéséről és mióta szerepel a legendáikban, az sajnos az idő homályába vész. Pontos adat nincs, de már évszázadok óta ismerik az állatot. Azonban a fehér ember elsőként a XX. század elején találkozott vele. Az első két szemtanú Kenya-kutatók voltak, név szerint C.Kenneth Archer és Braithwaite őrnagy. Először amikor meglátták az élőlényt oroszlánnak vélték, ám miután alaposabban megfigyelték rájöttek, hogy ez bizony nem az. Magassága kb. 140 cm lehetett, az orra hosszabb volt, mint egy oroszláné, bundája pedig barna színű. A háta érdekesen lefelé lejtett hátrafelé és úgy gondolták, hogy a mozgása olyasmi, mint egy medvéé. Ráadásul még a feje is hasonlított rá, megnyúlt volt kicsike fülekkel.

Ennek hatására 1905-ben indult meg egy expedíció, amin Mataye közelében, a Sigorit szikláknál látta az állatot az expedícióvezető, Geofrey Williams. Úgy saccolta 30 méterre lehetett tőle és éppen üldögélt, de szerinte kb.150 cm magas lehetett. Leírása hasonló a korábbi szemtanú beszámolókéhoz, kivéve, hogy itt a bundájának színe fekete volt. Észlelését megjelentette a "Journay of the East Africa" és az "Uganda Natural History Society" c. lapokban.

Ezután 1912-ben egy Toulson nevű őrnagy látta, majd egy évvel később N.E.F. Corbett is.

Toulson észlelését egy brit antropológusnak jelentette, hogy fennmaradjon a kutatók számára.

"Az egyik fiú berohant a szobámba, mondván, hogy egy leopárd volt a konyhába. Kimentem megnézni az állatot, de az nem leopárd volt. Nagy szőrzete volt és járása inkább egy medvéhez hasonlított, egyfajta csoszogóan sétált.." - állította az őrnagy.

Ez időtájt építették a Madadi vasutat és az itt dolgozó munkások is beszámoltak az állatról. Még a nyomát is felfedezték ami kutyaszerű volt, de hosszú sarokkal és 5 ujjal. 

A közelben tevékenykedő G.W. Hickess mérnök  - aki az építkezésekért volt felelős - is látta az állatot 1913-ban, ám most szerencsére igen közelről, nem úgy, mint a korábbi szemtanúk. Szerinte sokkal termetesebb egy hiénánál, a nyaka rövid és a fülei kicsik - hasonlóan az első beszámolókhoz. Hogy farka volt-e az állatnak avagy sem, nem látta, ugyanis testét vastag sűrű bunda takarta. Szavahihetőségét megerősítette az, hogy nem sokkal később egy helyi lakos is látta a lényt, amint két lábra állt.

Ugorjunk most pár évet, egészen 1919-re. Egy helyi farmer - neve Cara Buxton - szerint állatállományát megtámadta a Nandi medve. Hét birkát megölt és párat megsebesített, de a húsukat nem ette meg, csak az agyukat. Mi lehet az a ragadozó, ami csak agyvelőt eszik, de a húshoz nem nyúl? Hát, mint kiderült egy igencsak nagy, agyvelőre kapott foltos hiéna volt, ugyanis az eset után még több állatot pusztított el több helyen is, de a helyiek összefogtak és felkutatták az állatot.

A szemtanúk sokszor összetévesztik az állatot a hiénákkal vagy a páviánokkal. Azonban egy csak a nyugati szemtanúkra igazak, a natív afrikai itt élőkről ezt a hibás észlelést nem feltételezhetjük.

Az utolsó konkrét adat pedig 1927-ből való. Az egyik faluban Hutchins kapitányt azzal riasztották a többiek, hogy a medve betört az egyik kunyhóba és elragadott egy embert. A kapitány megnézte az állat nyomait és egyik ismert élőlényével sem tudta összevetni, nagyobb volt, mint egy oroszláné.

Ezután hébe-hóba észlelték még az állatot, de az észlelések nagyon lecsökkentek. Egyesek szerint csak csalás volt az egész, mások szerint az állat nem sokkal később kihalt. Persze az afrikaiak továbbra is azt állítják, hogy találkoznak vele olykor és igencsak félnek tőle.

Na de mi is lehet a Nandi medve, feltéve ha létezik? Ugyanis persze semmi kézzelfogható bizonyítékunk nincs, szokás szerint, ám lehetséges magyarázatok annál inkább!

A szkeptikusok szerint, ha létező állatról van szó, az nem más, mint a közönséges barna hiéna. Ez egy ritka afrikai faj, amiből kevesebb, mint 10 ezer él Közép-Afrika déli részénél. Általában vándorló életmódot folytatnak és éjszaka tevékenykednek. Hátuk kinézete tényleg kicsit olyan, mint amit a Nandi medve leírásában fellelhetünk, ám füleik nagyok, nem pedig apróak, valamint lábaik sem vaskosak, hanem igencsak vékonyak. Esetleg egyes egyedek megvadulhattak, ám az állat viselkedése nem befolyásolja a bennszülöttek felismerőképességeit az állat külső jegyeit illetően, tehát ők biztosan felismernék ha közönséges hiénáról lenne szó.

Szóba jött az ismeretlen hiéna faj és az ismeretlen medve faj is. Továbbá szóba került az Atlasz-medve, ám ez pont az északi régiókban élt. Mára kihalt, de 1870-es évekig érkeztek róla jelentések. Lehet mégsem pusztult el az összes példány és átvándoroltak más régiókra az állatok? Mások szerint a Nandi medve ennek a fajtának az egyik alfaja lehet.

A vadabb teóriák szerint ez egy Chalicotherium ősemlős, amit mára kihaltnak vélnek. Ez az állat szintén fellelhető volt Afrikában is, ám többnyire növényekkel táplálkozott pl. fák zsenge hajtásaival. Mindenesetre talán hasonló állat lehet kinézetre a Nandi medve is, ugyanis ennek is dőlt a háta, nagyok a karmai, aprók a fülei és barnás színű volt.

A nandi törzs szerint azonban az állat hiába mozog úgy mint egy medve, szerintük inkább páviánra hasonlít. A pliocén időszakban élt itt egy Simopithecus nevű faj, amik igen nagyméretű páviánok voltak. A probléma ezzel megint csak az, hogy ezek nappal aktívak és csoportokban vadásznak, nem pedig éjszaka és egyedül.

Vajon mi lehet a Nandi medve? Megtaláljuk valaha vagy örökre rejtély marad kiléte? Sajnos a tudomány nem öl bele pénzt újabb expedíciókba, így többnyire - egyelőre - csak a szerencsében bízhatunk, hátha elkapnak egyszer egy példányt és megoldódik a rejtély...

Lelőtték a Nagylábút vagy csalás az egész?

Híreket nem sűrűn szoktam posztolni a blogban, csak a kriptidek ismertetőjét, de ezt meg kell tennem most, hasonlóan a Fanyűvőhöz. Bár még a Nagylábúról nem volt ismertető a blogban - ami késik nem múlik - van egy aktuális hír ezzel kapcsolatban, mégpedig hogy lelőtték. Ezzel kapcsolatban keresett fel a TV2 hogy nyilatkozzak a témában. A videót most megnézhetitek, a hírt bővebben pedig a link alatt:

-VIDEÓ MEGTEKINTHETŐ ITT, KATT A LINKRE-

"2008-ban komoly botrányt kavart Rick Dyer és társa, Matt Whitton bejelentése, melyre egy hivatalos sajtótájékoztatón került sor. A két úriember akkor azt állította, hogy lelőtték a Nagylábú néven ismert lényt, ám már a tájékoztató közben lebuktak.
A lény tetemét ugyanis a Sasquatch Nyomozóként ismert (Nagylábúval foglalkozó detektív) Steve Kulls már közben vizsgálta és egy órával a sajtóesemény lezajlása után már ki is adta hivatalot véleményt, mely szerint az állítólagos tetem egy sima gumibábú. Mivel az állatot fagyott állapotában hozták be Kullshoz, így elsőre még ők is hittek a dologban, ám az olyan vizsgálatok, mint például a szőr elégetése meglepő és igen büdös eredményt hoztak. Dyer elvonult a nyilvánosság elől, ám nem adta fel a kutatását és ma újabb közleményt adott ki. Ezúttal azt állítja, hogy ő egymaga még 2012-ben ejtett el egy Nagylábút, melynek simán a Hank nevet adta és hamarosan egy hivatalos sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra a DNS-vizsgálatok eredményeit, illetve magát a tetemet is megmutatja a média képviselőinek.
"Nagylábú nem egy tündérmese" - nyilatkozta Dyer. "Nagylábú 100 százalékig valóságos. Számomra a legfontosabb, hogy bebizonyítsam igazam és tudassam az emberekkel: én vagyok a legjobb Nagylábú-kereső az egész világon. És nem én vagyok az egyedüli, aki ezt állítja." Dyer állítása szerint San Antonio északnyugati részén, a 151-es autóúton ejtette el 2012. szeptemberében.  A sajtótájékoztató után az úriember már bejelentette, hogy körútra indul az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában és mindenhol megmutatja a tetemet. Természetesen mindezt nem ingyen, a "rendezvényei" belépődíjasak lesznek. Hankről eddig csupán egy arcképet tett közzé Dyer, ám máris akadnak, akiknek gyanús a dolog. A képeken látható arc ugyanis nagyon hasonlít ahhoz, amit a Disney World's Epcot kalandparkjában lehet megvásárolni. Mindenesetre Dyer már előzetesen kiállította Hanket és fel is vette az emberek reakcióját. Természetesen az úriember nagyon nagy hátránnyal indul, hiszen egyszer már csaláson kapták és ezek után, még ha igazi is Hank, sokkal több kétely merül fel az emberekben a tetem valódiságát illetően. A szakemberek, a témával foglalkozó genetikusok (mint például Todd Disotell vagy Brian Sykes) pedig dühösek, hiszen minden egyes ilyen ál-Nagylábú az ő kutatásaik hitelességét is hátrányosan érinti."

Jackalope

Első észlelés: - pontos adat nincs, 1930-től népszerű, de már régi könyvekben is szerepelt

Hely: Amerika, Wyoming, Douglas

 

Két hasonló lényről már írtam a blogba. Az egyikük a svéd Skvader volt, míg a másik a németországi Wolpertinger. Mindkettőről elmondható, hogy hoax és tréfa, de a Jackalope  azért nem teljesen, mert meg volt az alapja.

A Jackalope egy mitikus állat  Észak-Amerika folklórjából, a "félelmetes fráterek" vagy "rettentő fickók" közül az egyik. Ezt a megnevezést az ottani favágók mitikus állataira használják, amik a kinti pusztában, vadonban "élnek". Ezek az állatok a szájhagyományok útján váltak közismerté, az utazók egymásnak mesélték, elterjedt a vadászok, favágók és vándorok között. Ezekre az élőlényekre jellemző, hogy inkább komikusak, minthogy félelmetesek lennének.

 

 

A Jackalope kinézete több állat kereszteződéséből áll, hasonlóan mint svéd és német társainál. Az "alap" test egy nyúlé, és felismerhető rajta az antilop szarv vagy szarvasagancs a feje tetején, valamint néha van fácán farka is. Maga az állat megnevezése a "jackrabbit" és az "antelope" szavakból tevődik össze, tehát magyarul Nyúltilop-ot jelent.

Maga az agancsos nyúl képe már az 1700-as évekbeli könyvekben is szerepel Lepus cornutus néven. Az egyik ilyen könyv a "Tableau Encyclopedique et Methodique", ami egy illusztrációs enciklopédia volt és 1788-ban jelent meg Párizsban. A könyv rendszerezi és metszetekkel mutatja be a különböző állatokat, növényeket, ásványokat. A másik könyv 1575-ben jelent meg, szintén található benne ilyen állat és a címe "Animalia Qvadrvpedia et Reptilia".

Ide kapcsolódhat még egy furcsa betegség is - ezért sem teljesen csalás a Jackalope létezése -, aminek a neve "Shope papilloma virus". Ettől a vírustól különös agancs szerű daganatok nőnek a nyúl testén és fején, és szájából is akár. Az 1880-as évek után több ilyen jelentés is érkezett ezekről a beteg állatokról. Valószínűleg ez adott valóságalapot a legendáknak is. Aztán megtörtént a Jackalope ál-rendszertani besorolása is, és a neve Lepus temperamentalus lett.

A legenda szerint egy törpe szarvas és egy gyilkos nyúl példányának hibridizációjából, kereszteződéséből jött létre. Igen agresszív állattá válik, amikor megközelítik. Jobban a téli elektromos viharok idején tűnik fel, ezért is látják ritkán. Húsa a homáréra emlékeztet. A női jackalopet meglehet fejni, amíg alszik és a tejet végül fel lehet használni különböző gyógyászati célokra, egy igazi afrodiziákum. A lény egyébként meglepően jól utánoz bármilyen hangot, még az emberét is. Ezt felhasználja arra is, mikor őt üldözik a vadászok és félrevezeti őket a felkiáltásával, hogy " Ott megy, arra!" és ezáltal megmenekül előlük. A régi vadnyugaton amikor a cowboyok énekeltek a tábortűznél, néha maga Jackalope is becsatlakozott hozzájuk a távolból édes hangjával. Még a whiskey-t is megissza, hogy mámoros állapotában könnyebben elkaphassák.

 

1932. Dougles, Wyoming. Douglas Herrick és testvére, Ralph épp egy vadászati kiránduláson volt. Mind a ketten tanultak még fiatalkorukban állatkitömésekről, és amikor visszatértek a kirándulásról pár nyúlzsákmánnyal, Herrick odadobta a tetemeket az állatkitöméses boltba, a szarvas agancsok mellé. Egyszer csak a férfinak kipattant a fejéből, hogy a kettőt ötvözni kellene és "megszületett" Jackalope. Hamarosan 10 dollárért eladták a La Blante Hotelban egy árverésen. Sajnos a preparált állatfejet ellopták 1977-ben. A lénynek hatalmas népszerűsége lett és Herrick meglátta benne a lehetőséget: több ezer vadászati engedélyt adott ki a helyi Kereskedelmi Kamara a jackalopera a turisták számára. A legjobb vadászati idényt június 31.-re tűzték ki. Valójában ez is a tréfa része, a június csak 30 napból áll. A kikötés még az volt, hogy a vadász IQ-ja nem haladhatja meg a 72-őt.

Később Douglasben készítettek egy szobrot a nyúlnak és a város minden évben megünnepli a Jackalope napot. 2005-ben a House of Wyoming elfogadott egy törvényjavaslatot, mely szerint a város hivatalos mitológiai lénye ez az állat lesz. A preparált Jackalopekból többezret adtak el szerte az országban.

 

Tehét a Jackalope óriási populáris kultúrával rendelkezik a mai napig. Videójátékokban, filmsorozatokban is felhasználták, de megtalálható zenekarok és reklámok logójaként is. Egy biztos: Jackalopeval történelmet írtak.

"Fiam, kövesd ezt a tanácsot,

Óvakodj az agancsos nyúltól,

A whiskeydet akarja."

Batutut

Első észlelés: 1947

Hely: Vietnám, Laosz, Borneó, Vu Quang területen

Ez a kriptid nagyban hasonlít az amerikai Nagylábúra, mert az emberszabású hominidákhoz tartozik.  A beszámolók az élőlényről a Vu Quang természetvédelmi területéről érkeznek főként, ami egy erdős régió Vietnámban. Vannak itt hegyek, nedves és meleg terület esős évszakkal és számos új fajt fedeztek már fel a környéken. A helybéliek hívják még Ujit-nek és nguoi Rung-nak is, jelentése "erdei emberek". Feltűnt már Borneóban is.

Az állat leírása a következő: 1,6 méter magas, szőrrel borított a teste, kivéve a talp; az arc; térd és a kezek. A haja színe szürke, fekete vagy barna is lehet. Két lábon jár és látták már egyedül, valamint csoportokban is. Élelme a helyi gyümölcsök és levelek, de egyes beszámolók szerint kicsi repülő rókákat, denevéreket is fogyaszt. A borneói területeken úgy vélik, hogy nagyon agresszív és már embert is megtámadott.

Az első észlelések a '40-es évekre és a vietnámi háborúra vezethető vissza. Kregg PJ Jorgenson adta ki a "Very Crazy GI - Strange but true stories of the Vietnam War ( Nagyon őrült - Furcsa, de igaz történetek a vietnámi háborúból)" c. könyvet, amiben leírja, hogy amerikai katonák látták a furcsa lényt. Az ottaniak hivatkoztak rá, mint "rock ape" és kis termetűnek ismerték, 5 láb magas, vöröses árnyalatú bundával. 1947-ben egy francia gyarmatosító utal az állatra L'Homme Sauvage, azaz Vad Ember néven-

Később, 1971-ben állítólag elfogtak két példányt a Dak Lak tartományban, melyet a helyi törzs hajtott végre, de hogy mi történt velük azt nem tudni. Három évvel később 1974-ben indítottak egy expedíciót, hogy bizonyítékokat találjanak a lényre, de ez sikertelenül záródott.

A Quang terület volt a forrása számos újonnan felfedezett fajnak. Még a '90-es években is felfedeztek új közepes méretű állatot, például a vietnámi antilopot is. Az ilyen állatok megtalálásának hatására Dr. John MacKinnon úgy gondolta lehet alapja a szóbeszédeknek és szerinte a Batutut hasonló lehet a Meganthropushoz. Kutatási eredményeit, a szemtanúk beszámolóit és tapasztalatait leírta 1975-ös "In Search of the red ape" című könyvében. Ellenben Loren Coleman kriptozoológus úgy vélte ez egy túlélő Homor erectus vagy neandervölgyi ember populáció.

A lény létét a beszámolókon kívül talplenyomatok "bizonyítják". Tran Hong Viet a Hanoi Pedagógiai Egyetem kutatója 1982-ben talált ilyen talplenyomatot, amiből mintát is készítettek és megjelent különböző szaklapokban is. A mérete 28x16 cm nagyságú volt. Sajnos azonban ez nem elég ahoz, hogy az állatot valódinak titulálják és több bizonyíték kellene ahoz, hogy mindenki elfogadja a létezését. Minden esetre bemutatták a lábnyomot a japán televíziókban, cikk jelent meg róla az 1996-os Fortean News of the World című lapban is és érdeklődött iránta a J-FIS, azaz a Journal of the Japan Fortean Item Társaság is.

A SyFy csatorna forgatott egy részt vietnámban a Destination Truth sorozatához. John Gates és csapata akarta megkeresni a furcsa élőlényt és meginterjúvolták a helyi főemlőskutatót is, Vu Ngoc Thanh-t is és megvizsgálnak egy lábnyomot is. Később újabb lábnyomokat találnak és ezek öntvényeit elhozzák az Egyesült Államokba, hogy ott tovább elemezzék őket.

Hogy ez az állat létezik-e egyenlőre nem tudni biztosan, de reménykedjünk, hogy hamarosan kiderül.

Mátranováki Fanyűvő megtalálva!

2011.06.17.- én számolt be kriptozoológia blog a Mátranováki Fanyűvővel kapcsolatban elsőként. Talán picit ennek a hatására nyitottam én is a saját oldalamat. Jómagam is írtam a Fanyűvőről párszor mint a blog olvasói nyilván tudják, de nem hittem el minden levelet és bejelentést, próbáltam kétkedve fogadni és szortírozni közöttük, így csak azokat írtam le a blogba, amikben láttam valamennyi realitást. Nos ezek közül végül volt olyan aminek volt alapja és volt olyan, aminek nem. 

Egyébként a "fanyűvő" nevet O. István adta a "lénynek" találomra egy régi magyar meséből, a Fehérlófiából. 

Nézzük csak mik voltak összességében a Fanyűvő jellemzői:

- 180-220 cm magas

- fehéres szőrzetű

- igen vékony testalkatú

- kezei hosszúak, a térdéig érnek

- éjszaka aktív, fényre érzékeny

- többnyire erdősségekben látták

- főbb feltűnése Mátranovák környékén, de az országban több helyen is

Nos, ezek voltak a főbb jellemzők a leírásokban, beszámolókban. Egy részük igaznak bizonyult, egy részük pedig nem.  Nézzük hát a történetet!

Felkeresett egy újságíró, hogy a blogomból szedhet-e információkat ezzel a Fanyűvővel kapcsolatban, mert szeretne egy cikket írni róla. Mondtam, hogy igen, ha feltünteti a forrást. Ez így is történt és pár nap nap múlva megjelent a Bors c. magazinban egy cikk. Természetesen a média elnevezte magyar Yetinek a nyűvinket, de mi sosem hívtuk így. Mivel az internetes oldalak egymástól lopkodják el a cikkeket és híreket, így eléggé elterjedt végül ez a "Yeti" hír és egyre több ember látta a blogomat. Hamarosan felkerestek, a TV2 c. Mokka műsorában akartak erről beszélni velem. Sajnos későn reagáltam a levélre, így ezt lekéstem, mást hívtak be helyettem. Következőleg az ATV keresett meg, de sajnos lefújták a műsort hogy "nem fér bele az adásidőbe mégsem". Végül pedig az RTL klub Fókusz c. műsor egyik riportere keresett fel, hogy hajlandó vagyok-e interjút adni és végül Mátranovákot is felkeresnénk, ahol a legtöbbször látták a "Yetit". Ez végül össze is jött.

Egy csütörtöki napon kerestük fel a helyet, jöttek értem autóval. Összesen négyen voltunk, rendesek és viccesek voltak a srácok. Úgy gondolták először forgatunk az erdőbe, ahol meginterjúvolnak, majd utána kérdezősködünk a faluba. Így is történt, kihajtottunk egy erdei úton, kerestünk egy jó helyet és ment a forgatás. A kérdések arról szóltak, hogy mi is az a kriptozoológia, milyen lények vannak, miket találta már meg, és persze a Fanyűvővel kapcsolatban is kérdeztek. Ja, és hogy miért érdekel ez és hogy a kriptozoológiai kutatókról vajon mit gondolnak, hogy az emberek miért szeretik ezeket a történeteket a különböző lényekről. Nagyon izgatott voltam, sokszor elrontottam a szöveget - előre leírtam még otthon egy lapra a gondolataimat. Végül sikerült felvenni az anyagot.

Ezután visszahajtottunk a faluba és kérdezősködni kezdtek különböző emberektől, hogy hallottak-e már a Yetiről / Fanyűvőről. Eleinte nagyon sokat nevettük, volt olyan aki még nem hallott és volt olyan aki igen, hála az internetnek. Volt egy idős bácsi is, aki azt hitte hogy csak viccelődünk vele.

Ezután a falu széléről beljebb kocsikáztunk, hátha ott is megkérdezhetünk valakit. Egy-két ember mondta hogy nem szeretne nyilatkozni. Az egyik kocsma előtt ült egy öreg faszi, nem tűnt nekem túl józannak látván a vörös fejét. Először elküldte a kedves riportereket, hogy hagyják már őt békén, utána a következő beszélgetés zajlott le:

- Ön hallott már a Fanyűvőről?
- Mi?? Miről?

- A fanyűvőről!

- Itt lakik az utcába.

Hát mi ezt nem tudtuk hova tenni hirtelen és kitörtünk a röhögéstől. Csakhogy óriási fordulatot vett a történet.

Szakítsuk meg a történetet azzal, hogy le írom milyen feltételezések voltak a Fanyűvő létezésével kapcsolatban, amit egyébként az interjú során is elmondtam:

- kitaláció, puszta szóbeszéd, amolyan "urbanlegend"

- ismeretlen állat, ami az erdőben él

- egy kihaltnak vélt majomfaj. Európában és az országunkban is élt két féle majomfaj, amik igencsak hasonlítottak a Fanyűvő leírására

- egy torz, esetleg visszamaradott ember, talán hajléktalan és itt élhet a környéken, a faluban

És most folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Miután kinevettük magunkat a bácsi felszólalásán, új interjú alanyok után nézelődtek kedves riportereim. Beleakadtunk pár az utcán nézelődő és sétáló asszonyba. A fordulat most következik: egyikük hallott már erről az egész sztoriról és van egy sejtése, hogy a faluban élő idősebb férfi lehet a lényünk és ha szeretnénk felkeresi. Azon nyomban beleegyeztünk és én is izgatott lettem, hogy végül megoldódik-e a rejtély. Kisebb várakozás után, megérkezett három kerekű biciklijével a "gyanúsított" , kinek neve H. Gyula volt. Gyula bácsi elmondta, hogy ő is hallott ezekről a szó beszédekről és volt egy sejtése, hogy ő rá hihették, hogy a "Fanyűvő", minden bizonnyal összekeverték vele. 

Gyula bára igaz a nyűvink leírása - bár meg kell hagyni csak részben. A bácsi, nincs két méter fölötti és nem meztelen, nem fedi egész testét dús fehér őszes vagy szürkés szőr. Ellenben járása és mozgása igen furcsa. A háta sem túl jó már neki, így igen előre görnyedve jár és a kezei így olyan hatást keltenek, mintha leérnének a térdéig. A haja és szakálla viszonylag dús, ráadásul fehér-szürkés, így olyan hatást kelt mintha szőrös lenne és még a színek is passzolnak a beszámolókból. A bácsi elmondása szerint régebben sokat járt az erdőbe, így lehet este, félhomályba meglátta valaki. 

S hogy miért járt az erdőbe?
Bár István és Én találomra adtuk neki a Fanyűvő nevet, óriási véletlen és már szinte hihetetlen, hogy Gyula tényleg "fanyűvő", merthogy fa faragással foglalkozik. Így tehát fáért járt az erdőbe, hogy leendő műveit kitudja faragni. Munkái igen ismertek és szépek. Meg is mutatta nekünk hogyan faragja ki őket és bemutatott párat is házának udvarán. Állatok, fejek, és különböző alakzatokat készített el, a falut is díszítik ezek a faragványok jó pár helyen.

A legenda tehát megoldódott? Egy falubéli nő még azt is elmondta, hogy már Gyula előtt is voltak szóbeszédek az erdőről. A 80-as években egy menekült hadifogoly is bujkált az erdőben, aki többnyire nyers gombán élt. Magas volt és hosszú hajú. Ezek után mindig riogatták a gyerekeket, hogy ne menjenek az erdőbe, mert elrabolja őket. Egyből azon nyomban beugrott az, mikor még 2006-2007 környékén hasonló történetet hallottam a középiskolában egy ismerősömtől és a későbbiekben én is azt hittem, hogy ez a Fanyűvőhöz kapcsolódik. Valószínűleg ez a történet is keveredett a Fanyűvő szóbeszédekkel, így a két történet valójában egybe forrt.

Összességében elmondható, hogy a Fanyűvő történeteknek volt alapja. Bár egyesek csalódottak lehetnek, hogy nem ismeretlen állattal volt dolgunk, de én örülök, mert végre kiderült, hogy mi is a "kis nyűvink" és nem volt hiába való utánajárni. Azonban kiderült az is, hogy sokan hamis történeteket küldtek be és hogy Mátranovákon kívül senki nem láthatta Gyula bácsit, azaz a Fanyűvőt, úgyhogy ezen történetek csak kitalációk és szándékos megvezetések. Az egészből levonható még az is, hogy vajon mennyi legendának, mítosznak lehet valamilyen alapja és igazságtartama. Ugyanez igaz a kriptides történetekre is. Bár ezek mivel szájról-szájra terjednek változhatnak, eltorzulhatnak és végül kialakulhat egy hamis történetkép is, mint ezen esetben is megtörtént.
Persze van egy sejtésem, hogy egyesek majd ezek után is kardoskodnak az mellett, hogy ők nem ezt a férfit látták, hanem egy teljesen más és ismeretlen lényt. Őszinte leszek: nehezen hinnék nekik , főleg mindezek átélése után...

De meg kell hagyni, hogy a csángó mondák továbbra is érdekesek és hasonlít a Fanyűvő leírásokra és nem tudni miről is lehetett akkor szó annak idején? Nyilván nem Gyula bácsiról, hisz annak idején még nem élt. Talán ugyanúgy menekült katonák, esetleg az erdősségekbe visszahúzódó szegény emberek? Ilyen régre nyúlik vissza ez a pletyka? Bár a fennmaradt iratok nem Mátranovákot említik, hanem más helyeket, például Királykútot. Vagy tényleg egy ismeretlen lény? Sosem tudjuk meg.

Salamon Anikó: Gyimes csángó mondák, ráolvasások, imák. 1987, 121. történet:
"Vót egy régebbi kaliba Királykúton, egy kaszáló kertbe, s akkor a juhok kimentek oda, s ment a leányka, a testvérem, a kaliba felé vissza. S akkor a kaliba ajtóba meglátta, hogy állott a vadleány vagy vadember, asszony-e, vaj ember. Olyan vót, mint egy szürke juh, olyan gyapjas alakba vót. Csak keze s feje vót. Neki vót támaszkodva az ajtónak, vigyázkodott ki onnét. S akkor a leányka megijedett, s futott, s nagy sóhajtva bészaladott a szállásra a szüleihez, s osztán mentek ki, de mán eltűnt vót, nem mutatkozott meg, elhúzódott vót. Azelőtt ott még látták. Azon a helyen látták, Békás tartományba, egy vőgyön, úgy híják Királykút. De azt mondják, hogy gyéren szaporítanak.""

A magyar folklór, 1979. 431. o. "Aránylag elmosódott a természeti démonok alakja. Erdős-hegyes vidékeken beszéltek az "erdei csudáról" (Zrínyi Miklós, a költő emlegette), a vadlányról (Erdélyben beszéltek róla. Nagyobb vizek mentén víziemberekről is szó esett""

 

És aki kíváncsi a riportra velem ( megjegyzem nagyon lerövidítették, megvágták és a narrátor azt mondja el amit tőlem kérdeztek...) és Gyula bácsira is, az megtekintheti a Fókusz riportot itt:

                          

A Gévaudan-i Bestia

Első észlelés: 1764

Hely: Franciaország, Gévaudan

Gévaudan egy franciaországi terület Lozére megyében. Körülbelül hat éven keresztül egy ismeretlen állat terrorizálta az itt élő embereket 1764 és 1770 között. Az ügyről számos korabeli irat tudósít, és különböző fametszeteken, rajzokon is megörökítették az állatot. Az ügy nagyon komoly volt, mert számtalan ember halt meg az állat miatt és a francia kormány pénzt, embert nem kímélve próbálta elkapni az állatot. Sok vadász is eredt a nyomába, az egyszerű embereken keresztül a királyi vadászokon át. Az áldozatok  száma eltérnek a források miatt: az egyik azt mondja, hogy a 210 támadásból 113 végződött halálesettel, 49 sérüléssel, 98 áldozatot pedig részben "elfogyasztott" a vadállat...Egy másik forrás szerint azonban  60-100 ember esett áldozatul végzetesen, míg több mint 30-an megsérültek.

Na de hogy is néz ki a vadállat? A következő leírást kapjuk róla a beszámolók alapján: olyan, mint egy farkas, de a teste akkora mint egy tehéné vagy lóé. Kutya szerű feje volt, kis hegyes fülekkel és a szájában óriási fogak sorakoztak. A mellkasát szélesnek mondják el és igen izmosnak. A talpáról megoszlanak a leírások: egyesek patának nézik, míg mások karmoknak. Ami nagyon érdekes, hogy a szőrét piroshoz hasonló színnek gondolták, de a háta fekete csíkos. A szaga igen kellemetlen.

Az első feljegyzett támadás 1764-ben történt egy nővel, aki a szarvasmarháit legeltette a terület Mercoire nevű erdejében. Ekkor azt látta, hogy egy óriási farkas szerű állat rohan felé, hogy leterítse. Azonban annyi bika volt a nő körül, hogy végül nem jutott át hozzá, így megmenekült. Az első áldozat azonban szintén egy nő volt, név szerint Emmet Marden, Les Hubacs falu küzelében.

Az ezt következő hónapokban szaporodtak a támadások és a területen élők egyre jobban pánikba estek. Az erdőkbe nem merték kivinni az állatokat legelni, vagy átmenni az egyik faluból/városból a másikba az erdőn keresztül, mert féltek az ismeretlen ragadozótól.

Egy érdekesség is kiolvasható a jegyzetekből: a fenevad folyton az áldozat torkának vagy fejének esett, nem pedig a lábának, karjának stb. ami a farkasok és ismert ragadozókra jellemző.

Ugyanezen év decemberében már elterjedt az a szóbeszéd, hogy az állat nem egyedül van, hanem legalább párban vadásznak. Túl sok volt a bejelentett támadás ilyen rövid idő alatt, ráadásul egyesek fiatal egyednek írták le a lényt, míg megint mások inkább idősebbnek látták. 

1765 január 12.-én Jacques Portefaix és hét barátja éppen együtt voltak, amikor megtámadta őket a szörnyeteg, de sikerült elmenekülniük a helyszínről. A találkozás híre eljutott XV Louis fülébe is, aki akkoriban a Bourbon-ház uralkodója volt. Megbízta Portefaixet és barátait, pénzjutalom fejében, hogy fogják el vagy öljék meg a vadállatot. Mivel a környék lakosai már lassan terrorban éltek, a francia állam elrendelte a fenevad felkeresését és megölését, és ezt mindennel támogatta.

Három héttel később két farkas vadász szakértőt küldött a területre a király, mégpedig Jean Charles Marc Antoine Vaumesle d' Enneval-t és fiát, Jean-Francois-t. Február 17.-én érkeztek a területre, méghozzá nyolc képzett farkasvadász vérebbel együtt. A következő négy hónapban több eurázsiai farkast is levadásztak, amire azt hitték, hogy a keresendő vadállat. Azonban a támadások folytatódtak ezek után is, és a leírások sem hasonlítottak ezekre az állatokra. Júniusban leváltotta a két vadászt a király puskahordozója és vadásza, hadnagya, Francois Antonie, aki 22.-én érkezett meg Le Malzieu területére. Két évvel később, 1767. szeptember 21.-én az úr lőtt egy óriási farkast, ami 60kg súlyú volt, 80 cm magas és 1,7 méter hosszú. Antonie hivatalosan kijelentette: " Kijelenthetjük, hogy a leírások alapján ez a fenevad volt a tettes, ekkora farkast még soha sem láttam. " Az állatot kitömték, majd Versaillesben úgy fogadták Antoniet, mint egy hőst, és pénzt, jutalmat, kitüntetéseket kapott.

Azonban 1769. december 2.-án egy állat súlyosan megsebesített két embert, majd ezek után egy tucat halálesetet jelentettek a La Besseyre-Saint-Mary közösség területéről. Mégsem azt az állatot lőtte le Antonie amelyiket kellett volna?

A gyilkos lényt egy helyi vadász Jean Chastel ölte meg végül, egészen pontosan 1770. június 19.-én Sogne d'Auvers közelében. Azonban elég nagy vita övezte Chastelt. Családi hagyomány úgy tartotta, hogy sokszor a Bibliát olvasta a vadászati partykon. Egy ilyen alkalommal a fenevad elé lépett, egy ideig bámulta őt, de nem támadta meg, ami eléggé aberrált viselkedés a fenevad részéről. Bár a kutatók úgy gondolták, hogy ez csak egyszerű vallási motívum. Míg mások úgy vélekedtek, hogy az állat nem másé, mint magáé Chastelé volt, ugyanis a pletyka szerint még hiénákat is tartott magának. Egy másik megtámadott azt mondta, hogy a lény közelében egy embert is látott, akit nem támadt meg. Nem tudni, de minden esetre a történet úgy végződött, hogy Chastel lelőtte az állatot, majd az emberi maradványokat megtalálták az állat gyomrában.

A 18. század végén számos elmélet látott napvilágot, hogy mi is lehetett az állat. Nézzük őket sorjában!

1.) Ez sosem létezett, valójában csak egy farkasember mítosz. Egy időben nagy divatja volt az ilyen történeteknek. - Szerintem a történet valódi, bár a Chastel féle Bibliai rész túlzás benne. Ott a sok áldozat is természetesen, akik tényleg valóban élő emberek voltak.

2.) 2001-ben egy francia természettudós úgy gondolta, hogy az élőlény egy nagyméretű masztiff volt, akire a gazdája vaddisznó bőrét tette rá "páncélként", ezért is volt pirosas színe és sokszor ezért fogta fel a golyót az állat

-Erre csak azt mondom,hogy what the fuck?? Nagyon erőltetettnek tűnik...de lehet csak nekem.

3.) Hiéna. 

-Azonban ezt is kizárhatjuk. A jelentésekben azt állítják 42 fognyom volt az áldozatokon, a hiénának azonban csak 34 foga van.

4.) Valamilyen nagy méretű kutya, esetleg kutya-farkas hibrid, ez megmagyarázná a furcsa színét.

-Lehetséges, eddig a 4 felvázolt lehetőség közül, ez a legvalószínűbb.

5.) Oroszlán.

-Szerintem az emberek felismernének egy oroszlánt, ellenben bizonyos fennmaradt ábrázolások tényleg nagyon hasonlítanak az oroszlán kinézetére. Ellenben a szín nem passzol.

6.) Andrewsarchus 

- Talán hihetetlennek hangzik, de a leírás erre az állatra illik a legtökéletesebben. Ez egy kihalt ragadozó patás emlős, ami elérhette a 4 méter hosszt is. A kriptozoológiában több olyan állatról is tudunk, amiket láttak és egy kihalt emlősre emlékeztetnek leginkább pl.a Mapinguari. 

Az állatra jellemző a nagy és izmos mellkas. A nagy és kutyaszerű fej az apró fülekkel is tökéletesen olyan, mint ami az iratokból ránk maradt. Egyes fajtái hátán megtalálható volt a fekete szőrcsík - ugye ez is szerepel a leírásban!-, valamint egyes egyedek teste csíkos volt, míg színük elég változó: barnás, narancsos is lehetett.  Hát ez is jobban ráillik a Bestiára, mint a szürkés színű farkas. Még valami! A bestiának az ábrázolásokon, hosszú párducszerű farka van, nem pedig kutyaszerű. Az Andrewsarchus -nak is párduczerű farka volt!!!

Hogy hogyan lehetne egy ilyet megszelídíteni az jó kérdés, de nem találom lehetetlennek. Az ember megtette ezt a farkassal, a kutyával is, míg nem finom eszközökkel a cirkuszban a nagyobb fenevadakat is jámbor állattá változtatják.

Összességében nem lehetett pontosan tudni mi is lehetett ez a vadállat és valószínűleg örök rejtély marad. A tetemét kitömték, azonban nem maradt fent az utókor számára sajnos. A lehetőségek közül, mindenki kiválaszthatja magának azt, ami a legszimpatikusabb.

A kultúrára is hatással volt e történet: számos film, könyv és megannyi feldolgozás készült róla. Emlékművet is készítettek a megörökítésére.

Fanyűvő a Bors magazinban+ egy kis érdekesség

A napokban megkeresett egy újságíró a Bors magazintól, hogy átvehet-e információkat a blogomból a Fanyűvőről a cikkéhez. Mivel feltűntette a forrást én igent mondtam. Megkereste Istvánt is, a másik kriptid blogírót. Bár lehet számotokra nem szolgál újdonsággal az írás, de itt elolvashatjátok:

Link: Rejtélyes erdei lény kísért Magyarországon

És egy kis kiegészítés: Vélemény

És bár ezek online olvashatók, a cikk megjelent az újságban is, mégpedig ma (2013.09.26. lapszámban):

A cikk író egy expedíció keretében is akar foglalkozni majd a témával állítólag, de ez még a jövő zenéje.

Addig is leírnék egy érdekességet, aminek lehet, hogy semmi alapja nincs:

A barátom Mátranovákon dolgozik, mint biztonsági őr. Egy sörös korsóktól nem megvetett estén azt mesélte, hogy a gyárban, ahol biztonsági őr, hallott/látott egy fiúról, aki kicsit torz testi adottságokkal rendelkezik és ott él a községben. Görnyedten jár, így a kezei a térdéig is lelógnak. A kézfeje alapból elég nagy, tehát az ujjai is elég hosszúak. Így lehet valaki őt nézte fanyűvőnek, ha éppen az erdőben, a domboknak sétált. Azonban a leírásokkal ellentétben nem szőrös és nem is magas. Így viszont sok történetet is ki kell húznunk a Fanyűvő "történelemből", hogy csalások. Akkor hát mi az igazság? Lehet csak ittas állapotban megakart viccelni ezzel a történettel, de majd egyszer úgyis kiderül minden...