2012. november 12., hétfő

Muhuru


Első észlelés: ismeretlen ( még 1960 előtti )
Hely: Afrika, Kenya

Ez az óriási teremtény állítólag Nyugat-Afrika szinte áthatolhatatlan dzsungeleiben él. Külseje alapján a kriptozoológusok egy dinoszaurusz óriás hüllőnek gondolják: úgy írják le, mint egy nagy hüllőt, vastag csonklemezekkel a hátán, farka végén pedig tüskék vannak. Ezt az állatot a Sztegoszaurusz egy leszármazottjának vélik. A farkáról megoszlanak a beszámolók, ugyanis míg egyesek arról adtak jelentést, hogy 4 tüske van rajta, valamely beszámoló pedig arról, hogy egy nagy csonk, egy buzogányféleségben végződik a farka. Így már azonban a leírások az Ankyloszauruszra illik, ami a páncélosok egy másik csoportja. Ámbár találtak olyan Sztegó leleteket, amikből arra a következtetésre jutottak a paleontológusok, hogy 150 millió évvel ezelőtt ezek az állatok új "funkciókat" fejlesztettek ki, mint például egy könnyedebb páncélzat vagy kisebb bunkóban végződő farok.
Ellenben a Mokele-mbembével, ami elég agresszív állat és folyamatosan védi a területét, nem ismerünk történeteket, hogy agresszívan viselkedett volna.
A Sztegoszauruszok állítólag kihaltak 150 millió évvel ezelőtt, testméretük kb. akár egy busz. Négylábú, növényevő állat volt, zömök mozgással és óriási csonkokkal a hátán. Az Ankyloszaurusz szintén hasonló állat volt, azonban terjedelmes tüskéi és páncélokkal volt felszerelve a háta. Ezeket elsőnek Kínából jelentették, hogy megtalálták a csontvázaikat és kb. a jura korban élhettek.
 Bár sokan gondolják, hogy ezek a hüllők túl nagyok ahoz, hogy ha élnének már rég felfedezték volna őket, Afrika tele van őserdővel, aminek nagy része még feltáratlan. Itt számos kriptidet fedeztek már fel, ilyen volt például a gorilla is. Azonban a dinoszauruszok korából számos faj fennmaradt, pl. a krokodilok is. Kinézetük semmit sem változott, pusztán a méretük csökkent. Lehet ha fennmaradtak bizonyos dinófajok, ezeknek is csökkent valamelyest a mérete és "környezetvédelmi szempontból megfelelően" átalakultak, hogy jobban alkalmazkodjanak a környezethez. Lehet nem pont Sztegoszauruszról vagy Ankyloszauruszról van szó, hanem az egyik testileg elváltozott leszármazottjaikról. Egyeseknek az az ötlet is felötlött, hogy ez egy 3 méter körüli Gliptodon emlős, aminek szintén van páncél a hátán, de a többi leírás nem egyezik meg vele.

Felvetődött még az is, hogy nem dinoszaurusz, hanem egy óriásira nőtt gyík, ez esetben egy Tuatara vagy egy Leguán, ezeknél is megtalálható a "tüske" a hátukon, ellenben a páncél itt nem, de lehet óriási krokodil is.
Az állatról a helyi törzsek adnak bejelentéseket és szerepel a helyi legendájukban. Míg egyesek ugyebár csak mítosznak tartják az állat létezését, addig mások hiszik hogy egy élő dinoszauruszok csoportja maradt meg a civilizációtól távol eső dzsungel áthatolhatatlan növényzetei között. Máskülönben honnan tudnák a törzsek, hogy néz ki egy Sztegoszaurusz?
A szkeptikusok megjegyzik, hogy "kultúrafertőzés" történhetett. Azaz a fehér ember találkozott a bennszülött törzsekkel, könyveket mutatott nekik, amelyben dinoszauruszok voltak, majd pedig átvették a törzsek a mítoszaikba és a helyi legendákba ezeket a lényeket.
Ellenben például a Mokele mbembe legendája már évszázadok óta ismert - ami szintén egy élő dinoszaurusz ugyanitt, Afrikában - és akkoriban még nem volt meg a kellő ismerete a paleontológusoknak ahoz, hogy tudják, hogyan is néz ki egy ilyen állat, sőt eleinte ezeknek az óriáshüllőknek a csontvázait még óriások maradványainak hitték.
 Végezetül egy Kanadai olvasó levele:
" Szeretném megköszönni, hogy kiteszed ezt a levelet. 1988-ban apám és én nyaralni voltunk Afrikában, ahol turnéztunk a kontinens számos részén.Mi elmentünk túrázni Kenyába, a Mount Elgon nevű Nemzeti Parkba. A Nairobi területen tartottunk az autóutunk során, ami egy igazán kemény terep és a legszokatlanabb terület, ahol jártunk utunk során. Vannak itt barlangok is, amit elefánt találkozó helynek hívnak a helyiek, mert sok elefántcsont van itt. Mi éjszaka is a parkba maradtunk és az este folyamán egy furcsa beszélgetés zajlott le. A park vezetője megemlített egy furcsa állatot, amit az erdőben észleltek. A helyiek itt találtak egy elhunyt elefántot, aminek nyaka és hasa furcsamód szét volt szakadva. Az elméletük az volt, hogy ez nem egy másik elefánt műve és nem is vadászoké( ugyanis nem hiányzott az agyar és semmi sem), hanem a Muhuru támadta meg. A parkvezető elmagyarázta, hogy ez egy dinoszaurusz szerű állat. Apámat és engemet nagyon lenyűgözött ez a történet, mert a vezető nagyon komoly volt miközben beszélt. Egy másik úriember hallgatta a beszélgetést és mondta, hogy korábban látott egy rajzot amin a Muhurut ábrázolták és hasonlított egy páncélos dinóra.Később mutattak egy képet, mely hasonlított egy Sztegoszauruszra."

4 megjegyzés:

  1. Lenyűgöző, a Hortobágyi bivajok jutottak erről eszembe :D.

    VálaszTörlés
  2. Jaja, azok is hasonló behemót jószágok. Osztályal voltam takarítani a mocsaras helyüket az eldobott szemetektől, és volt olyan is amikor a csordától kb 6-m tere voltam a kisvasút mellet, tiszteletteljes állatok, nagyot dob a jelenlétük a vidék hangulatán, nem lesz tőlük annyira sivár.

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem, hogy volt villanypásztor, de azon belül is voltunk közel hozzájuk, tehát ebből arra következtetek, hogy elég békés állatok.

    VálaszTörlés