Hely: Amerika
Első észlelés: - nincs, de első "feltűnése" 1842-re
A Fidzsi szigeteki hableány egy talált maradvány volt, amely az élőlény fejét és törzsét. Feje egy majoméhoz volt hasonló, míg teste halszerű uszony volt. Egy cirkusz mutatta be a kezdetekben, mint mumifikálódott lényt. Félig emlősnek és félig halnak mondták, mely alapot adott a hableány történeteknek.
A sellők már évszázadokon keresztül szerepeltek az emberiség történelmében. Tengerészek látták őket, beszámoltak róla vagy a hajónaplóikba írták le tapasztalataikat. Gyakran a dugongokat nézték sellőnek vagy a rendellenesen született gyermekeket, akik sirenomelia szindrómában szenvedtek. Ezek olyan gyerekek akiknek lábai összenőttek és erősen emlékeztet a sellők farkára.
A barokk és a reneszánsz korában is díszítették épületeiket és egyéb dolgaikat az emberek.
Visszatérve a mumifikált tetemre 1842-től PT Barnum nevű showman, üzeletember és cirkuszi igazgató népszerűsítette az Egyesült Államokban, mígnem 1860-ban a Barnum Múzeum kigyulladt, ahol éppen ki volt állítva.
Később valahogyan Bostonba érkezett a tetem, amikor is egy Mózes Kimball nevű férfihez került. 1842 június 18.-án megállapodást kötöttek, hogy Barnum bérbeadja a tetemet heti 12,50 dollárért Mózesnek. Barnum elkeresztelte a lényt "Feejee Mermaid"-nak. Állítólag 1842-ben fogta ki a lényt, egy Dr. J. Griffin nevű úriember, aki valójában Levi Lyman volt, Barnum egy közeli munkatársa.
Közel 10 000 szórólapot osztottak szét a városokban, hogy népszerűsítsék a lényt és hogy megtekinthetik majd a múzeumban. Az egész város erről beszélt, mert óriási szenzáció volt. Hamarosan egy héten keresztül megtekinthető volt a Concert Hall Broadwayben. Hatalmas érdeklődés övezte, még a New York Sun egyik számában is írtak róla 1942 augusztus 5.-i lapjukban. Miután letelt az egy hét Griffin engedélyezte hogy kiállítsák a Barnum Múzeumba, így a sellő New Yorkban maradt. Fizetséget most nem kértek érte, azonban a múzeum jegybevétele megháromszorozódott.
Sokan azonban úgy gondolták, hogy valójában összevartak két tetemet és csalás az egész ügy. Egy baba majom fejét és egy halat "egyesítettek", hogy mutogassák és ezáltal meggazdagodjanak, ugyanis Griffin és Barnum ráadásul nagy csalók hírében is álltak és cinkostársak voltak. Mivel Griffin nagy természettudós volt, így a sellőt egyből hitelesnek fogadták el, így már nem jelentett nehézséget hogy mindenki bedőljön a csalásnak.
Ráadásul a plakátokon gyönyörű hableányok képeit adták körbe, miközben a tetem egy undorító kinézetű élőlény volt.
A múzeum után egy "túrára" küldték el a déli államokba a tetemet. Itt már többen gyanakodtak csalásra, nagy viszályok alakultak ki és az újságok is próbálták leleplezni a csalást. 20 évvel később ismét visszatért a New York-i múzeumba. 1859-ben Barnum elvitte magával egy Londoni turnéra. Ez év júniusában visszatért vele és a Kimball múzeumba helyezte el. Ez volt az utolsó hely amiről biztosan tudjuk, hogy megtalálható volt a sellő. Ezután már nem tudjuk hova lett. Egyesek szerint elpusztult a tűzben, amikor is leégett a múzeum 1865-ben, bár van olyan aki úgy feltételezi, hogy az 1880-as tűzvészben égett porrá a hableány teteme.
Na de valójában honnan szerezte Barnum a tetemet? Állítólag japán halászok varrták össze 1810-ben és holland kereskedők vásárolták meg. Hamarosan egy értékesítésen 6 ezer dollárért adták el egy Samuel Barrett Eades nevű hajóskapitánynak. A kapitánynak viszont el kellett adnia a hajóját, hogy megtudja vásárolni az állatot. Ő azt tervezze, hogy majd kiállítja egy múzeumban s ezáltal visszaszerzi a pénzét. Ez nem jött össze. Miután az adósságot nem tudta fizetni, a férfi egy rokonára hagyta rá a sellőt: Griffinre! Így már teljesen kerek a történet.
Napjainkban is vannak hasonló történetek: preparálnak sellőket mindenféle anyagból. Például hajat is ragasztanak a koponyára. Vannak külön ilyenekre specializálódott emberek, akik mindenféle sellő preparációt készítenek el, majd eBayen adják el művüket. A 2000-es évtized folyamán is felröppent egy hasonló hír az interneten, hogy sellőt találtak. Szenzáció volt, de hamar kiderült, hogy ismét csak egy preparált sellőről van szó.
Bár a fidzsi hableány szinte biztosan egy hoax, átverés, számos legenda és leírás maradt a sellőkkel kapcsolatban ami még most sincs megmagyarázva. Hasonló történet Steller tengeri majma. Számos tengerész figyelt meg sellőket, így nyitva marad a kérdés: Létezhettek valaha?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése