Első észlelés: - pontos adat nincs, 1930-től népszerű, de már régi könyvekben is szerepelt
Hely: Amerika, Wyoming, Douglas
Két hasonló lényről már írtam a blogba. Az egyikük a svéd Skvader volt, míg a másik a németországi Wolpertinger. Mindkettőről elmondható, hogy hoax és tréfa, de a Jackalope azért nem teljesen, mert meg volt az alapja.
A Jackalope egy mitikus állat Észak-Amerika folklórjából, a "félelmetes fráterek" vagy "rettentő fickók" közül az egyik. Ezt a megnevezést az ottani favágók mitikus állataira használják, amik a kinti pusztában, vadonban "élnek". Ezek az állatok a szájhagyományok útján váltak közismerté, az utazók egymásnak mesélték, elterjedt a vadászok, favágók és vándorok között. Ezekre az élőlényekre jellemző, hogy inkább komikusak, minthogy félelmetesek lennének.
A Jackalope kinézete több állat kereszteződéséből áll, hasonlóan mint svéd és német társainál. Az "alap" test egy nyúlé, és felismerhető rajta az antilop szarv vagy szarvasagancs a feje tetején, valamint néha van fácán farka is. Maga az állat megnevezése a "jackrabbit" és az "antelope" szavakból tevődik össze, tehát magyarul Nyúltilop-ot jelent.
Maga az agancsos nyúl képe már az 1700-as évekbeli könyvekben is szerepel Lepus cornutus néven. Az egyik ilyen könyv a "Tableau Encyclopedique et Methodique", ami egy illusztrációs enciklopédia volt és 1788-ban jelent meg Párizsban. A könyv rendszerezi és metszetekkel mutatja be a különböző állatokat, növényeket, ásványokat. A másik könyv 1575-ben jelent meg, szintén található benne ilyen állat és a címe "Animalia Qvadrvpedia et Reptilia".
Ide kapcsolódhat még egy furcsa betegség is - ezért sem teljesen csalás a Jackalope létezése -, aminek a neve "Shope papilloma virus". Ettől a vírustól különös agancs szerű daganatok nőnek a nyúl testén és fején, és szájából is akár. Az 1880-as évek után több ilyen jelentés is érkezett ezekről a beteg állatokról. Valószínűleg ez adott valóságalapot a legendáknak is. Aztán megtörtént a Jackalope ál-rendszertani besorolása is, és a neve Lepus temperamentalus lett.
A legenda szerint egy törpe szarvas és egy gyilkos nyúl példányának hibridizációjából, kereszteződéséből jött létre. Igen agresszív állattá válik, amikor megközelítik. Jobban a téli elektromos viharok idején tűnik fel, ezért is látják ritkán. Húsa a homáréra emlékeztet. A női jackalopet meglehet fejni, amíg alszik és a tejet végül fel lehet használni különböző gyógyászati célokra, egy igazi afrodiziákum. A lény egyébként meglepően jól utánoz bármilyen hangot, még az emberét is. Ezt felhasználja arra is, mikor őt üldözik a vadászok és félrevezeti őket a felkiáltásával, hogy " Ott megy, arra!" és ezáltal megmenekül előlük. A régi vadnyugaton amikor a cowboyok énekeltek a tábortűznél, néha maga Jackalope is becsatlakozott hozzájuk a távolból édes hangjával. Még a whiskey-t is megissza, hogy mámoros állapotában könnyebben elkaphassák.
1932. Dougles, Wyoming. Douglas Herrick és testvére, Ralph épp egy vadászati kiránduláson volt. Mind a ketten tanultak még fiatalkorukban állatkitömésekről, és amikor visszatértek a kirándulásról pár nyúlzsákmánnyal, Herrick odadobta a tetemeket az állatkitöméses boltba, a szarvas agancsok mellé. Egyszer csak a férfinak kipattant a fejéből, hogy a kettőt ötvözni kellene és "megszületett" Jackalope. Hamarosan 10 dollárért eladták a La Blante Hotelban egy árverésen. Sajnos a preparált állatfejet ellopták 1977-ben. A lénynek hatalmas népszerűsége lett és Herrick meglátta benne a lehetőséget: több ezer vadászati engedélyt adott ki a helyi Kereskedelmi Kamara a jackalopera a turisták számára. A legjobb vadászati idényt június 31.-re tűzték ki. Valójában ez is a tréfa része, a június csak 30 napból áll. A kikötés még az volt, hogy a vadász IQ-ja nem haladhatja meg a 72-őt.
Később Douglasben készítettek egy szobrot a nyúlnak és a város minden évben megünnepli a Jackalope napot. 2005-ben a House of Wyoming elfogadott egy törvényjavaslatot, mely szerint a város hivatalos mitológiai lénye ez az állat lesz. A preparált Jackalopekból többezret adtak el szerte az országban.
Tehét a Jackalope óriási populáris kultúrával rendelkezik a mai napig. Videójátékokban, filmsorozatokban is felhasználták, de megtalálható zenekarok és reklámok logójaként is. Egy biztos: Jackalopeval történelmet írtak.
Ez a kriptid nagyban hasonlít az amerikai Nagylábúra, mert az emberszabású hominidákhoz tartozik. A beszámolók az élőlényről a Vu Quang természetvédelmi területéről érkeznek főként, ami egy erdős régió Vietnámban. Vannak itt hegyek, nedves és meleg terület esős évszakkal és számos új fajt fedeztek már fel a környéken. A helybéliek hívják még Ujit-nek és nguoi Rung-nak is, jelentése "erdei emberek". Feltűnt már Borneóban is.
Az állat leírása a következő: 1,6 méter magas, szőrrel borított a teste, kivéve a talp; az arc; térd és a kezek. A haja színe szürke, fekete vagy barna is lehet. Két lábon jár és látták már egyedül, valamint csoportokban is. Élelme a helyi gyümölcsök és levelek, de egyes beszámolók szerint kicsi repülő rókákat, denevéreket is fogyaszt. A borneói területeken úgy vélik, hogy nagyon agresszív és már embert is megtámadott.
Az első észlelések a '40-es évekre és a vietnámi háborúra vezethető vissza. Kregg PJ Jorgenson adta ki a "Very Crazy GI - Strange but true stories of the Vietnam War ( Nagyon őrült - Furcsa, de igaz történetek a vietnámi háborúból)" c. könyvet, amiben leírja, hogy amerikai katonák látták a furcsa lényt. Az ottaniak hivatkoztak rá, mint "rock ape" és kis termetűnek ismerték, 5 láb magas, vöröses árnyalatú bundával. 1947-ben egy francia gyarmatosító utal az állatra L'Homme Sauvage, azaz Vad Ember néven-
Később, 1971-ben állítólag elfogtak két példányt a Dak Lak tartományban, melyet a helyi törzs hajtott végre, de hogy mi történt velük azt nem tudni. Három évvel később 1974-ben indítottak egy expedíciót, hogy bizonyítékokat találjanak a lényre, de ez sikertelenül záródott.
A Quang terület volt a forrása számos újonnan felfedezett fajnak. Még a '90-es években is felfedeztek új közepes méretű állatot, például a vietnámi antilopot is. Az ilyen állatok megtalálásának hatására Dr. John MacKinnon úgy gondolta lehet alapja a szóbeszédeknek és szerinte a Batutut hasonló lehet a Meganthropushoz. Kutatási eredményeit, a szemtanúk beszámolóit és tapasztalatait leírta 1975-ös "In Search of the red ape" című könyvében. Ellenben Loren Coleman kriptozoológus úgy vélte ez egy túlélő Homor erectus vagy neandervölgyi ember populáció.
A lény létét a beszámolókon kívül talplenyomatok "bizonyítják". Tran Hong Viet a Hanoi Pedagógiai Egyetem kutatója 1982-ben talált ilyen talplenyomatot, amiből mintát is készítettek és megjelent különböző szaklapokban is. A mérete 28x16 cm nagyságú volt. Sajnos azonban ez nem elég ahoz, hogy az állatot valódinak titulálják és több bizonyíték kellene ahoz, hogy mindenki elfogadja a létezését. Minden esetre bemutatták a lábnyomot a japán televíziókban, cikk jelent meg róla az 1996-os Fortean News of the World című lapban is és érdeklődött iránta a J-FIS, azaz a Journal of the Japan Fortean Item Társaság is.
A SyFy csatorna forgatott egy részt vietnámban a Destination Truth sorozatához. John Gates és csapata akarta megkeresni a furcsa élőlényt és meginterjúvolták a helyi főemlőskutatót is, Vu Ngoc Thanh-t is és megvizsgálnak egy lábnyomot is. Később újabb lábnyomokat találnak és ezek öntvényeit elhozzák az Egyesült Államokba, hogy ott tovább elemezzék őket.
Hogy ez az állat létezik-e egyenlőre nem tudni biztosan, de reménykedjünk, hogy hamarosan kiderül.
2011.06.17.- én számolt be kriptozoológia blog a Mátranováki Fanyűvővel kapcsolatban elsőként. Talán picit ennek a hatására nyitottam én is a saját oldalamat. Jómagam is írtam a Fanyűvőről párszor mint a blog olvasói nyilván tudják, de nem hittem el minden levelet és bejelentést, próbáltam kétkedve fogadni és szortírozni közöttük, így csak azokat írtam le a blogba, amikben láttam valamennyi realitást. Nos ezek közül végül volt olyan aminek volt alapja és volt olyan, aminek nem.
Egyébként a "fanyűvő" nevet O. István adta a "lénynek" találomra egy régi magyar meséből, a Fehérlófiából.
Nézzük csak mik voltak összességében a Fanyűvő jellemzői:
- 180-220 cm magas
- fehéres szőrzetű
- igen vékony testalkatú
- kezei hosszúak, a térdéig érnek
- éjszaka aktív, fényre érzékeny
- többnyire erdősségekben látták
- főbb feltűnése Mátranovák környékén, de az országban több helyen is
Nos, ezek voltak a főbb jellemzők a leírásokban, beszámolókban. Egy részük igaznak bizonyult, egy részük pedig nem. Nézzük hát a történetet!
Felkeresett egy újságíró, hogy a blogomból szedhet-e információkat ezzel a Fanyűvővel kapcsolatban, mert szeretne egy cikket írni róla. Mondtam, hogy igen, ha feltünteti a forrást. Ez így is történt és pár nap nap múlva megjelent a Bors c. magazinban egy cikk. Természetesen a média elnevezte magyar Yetinek a nyűvinket, de mi sosem hívtuk így. Mivel az internetes oldalak egymástól lopkodják el a cikkeket és híreket, így eléggé elterjedt végül ez a "Yeti" hír és egyre több ember látta a blogomat. Hamarosan felkerestek, a TV2 c. Mokka műsorában akartak erről beszélni velem. Sajnos későn reagáltam a levélre, így ezt lekéstem, mást hívtak be helyettem. Következőleg az ATV keresett meg, de sajnos lefújták a műsort hogy "nem fér bele az adásidőbe mégsem". Végül pedig az RTL klub Fókusz c. műsor egyik riportere keresett fel, hogy hajlandó vagyok-e interjút adni és végül Mátranovákot is felkeresnénk, ahol a legtöbbször látták a "Yetit". Ez végül össze is jött.
Egy csütörtöki napon kerestük fel a helyet, jöttek értem autóval. Összesen négyen voltunk, rendesek és viccesek voltak a srácok. Úgy gondolták először forgatunk az erdőbe, ahol meginterjúvolnak, majd utána kérdezősködünk a faluba. Így is történt, kihajtottunk egy erdei úton, kerestünk egy jó helyet és ment a forgatás. A kérdések arról szóltak, hogy mi is az a kriptozoológia, milyen lények vannak, miket találta már meg, és persze a Fanyűvővel kapcsolatban is kérdeztek. Ja, és hogy miért érdekel ez és hogy a kriptozoológiai kutatókról vajon mit gondolnak, hogy az emberek miért szeretik ezeket a történeteket a különböző lényekről. Nagyon izgatott voltam, sokszor elrontottam a szöveget - előre leírtam még otthon egy lapra a gondolataimat. Végül sikerült felvenni az anyagot.
Ezután visszahajtottunk a faluba és kérdezősködni kezdtek különböző emberektől, hogy hallottak-e már a Yetiről / Fanyűvőről. Eleinte nagyon sokat nevettük, volt olyan aki még nem hallott és volt olyan aki igen, hála az internetnek. Volt egy idős bácsi is, aki azt hitte hogy csak viccelődünk vele.
Ezután a falu széléről beljebb kocsikáztunk, hátha ott is megkérdezhetünk valakit. Egy-két ember mondta hogy nem szeretne nyilatkozni. Az egyik kocsma előtt ült egy öreg faszi, nem tűnt nekem túl józannak látván a vörös fejét. Először elküldte a kedves riportereket, hogy hagyják már őt békén, utána a következő beszélgetés zajlott le:
- Ön hallott már a Fanyűvőről?
- Mi?? Miről?
- A fanyűvőről!
- Itt lakik az utcába.
Hát mi ezt nem tudtuk hova tenni hirtelen és kitörtünk a röhögéstől. Csakhogy óriási fordulatot vett a történet.
Szakítsuk meg a történetet azzal, hogy le írom milyen feltételezések voltak a Fanyűvő létezésével kapcsolatban, amit egyébként az interjú során is elmondtam:
- kitaláció, puszta szóbeszéd, amolyan "urbanlegend"
- ismeretlen állat, ami az erdőben él
- egy kihaltnak vélt majomfaj. Európában és az országunkban is élt két féle majomfaj, amik igencsak hasonlítottak a Fanyűvő leírására
- egy torz, esetleg visszamaradott ember, talán hajléktalan és itt élhet a környéken, a faluban
És most folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Miután kinevettük magunkat a bácsi felszólalásán, új interjú alanyok után nézelődtek kedves riportereim. Beleakadtunk pár az utcán nézelődő és sétáló asszonyba. A fordulat most következik: egyikük hallott már erről az egész sztoriról és van egy sejtése, hogy a faluban élő idősebb férfi lehet a lényünk és ha szeretnénk felkeresi. Azon nyomban beleegyeztünk és én is izgatott lettem, hogy végül megoldódik-e a rejtély. Kisebb várakozás után, megérkezett három kerekű biciklijével a "gyanúsított" , kinek neve H. Gyula volt. Gyula bácsi elmondta, hogy ő is hallott ezekről a szó beszédekről és volt egy sejtése, hogy ő rá hihették, hogy a "Fanyűvő", minden bizonnyal összekeverték vele.
Gyula bára igaz a nyűvink leírása - bár meg kell hagyni csak részben. A bácsi, nincs két méter fölötti és nem meztelen, nem fedi egész testét dús fehér őszes vagy szürkés szőr. Ellenben járása és mozgása igen furcsa. A háta sem túl jó már neki, így igen előre görnyedve jár és a kezei így olyan hatást keltenek, mintha leérnének a térdéig. A haja és szakálla viszonylag dús, ráadásul fehér-szürkés, így olyan hatást kelt mintha szőrös lenne és még a színek is passzolnak a beszámolókból. A bácsi elmondása szerint régebben sokat járt az erdőbe, így lehet este, félhomályba meglátta valaki.
S hogy miért járt az erdőbe?
Bár István és Én találomra adtuk neki a Fanyűvő nevet, óriási véletlen és már szinte hihetetlen, hogy Gyula tényleg "fanyűvő", merthogy fa faragással foglalkozik. Így tehát fáért járt az erdőbe, hogy leendő műveit kitudja faragni. Munkái igen ismertek és szépek. Meg is mutatta nekünk hogyan faragja ki őket és bemutatott párat is házának udvarán. Állatok, fejek, és különböző alakzatokat készített el, a falut is díszítik ezek a faragványok jó pár helyen.
A legenda tehát megoldódott? Egy falubéli nő még azt is elmondta, hogy már Gyula előtt is voltak szóbeszédek az erdőről. A 80-as években egy menekült hadifogoly is bujkált az erdőben, aki többnyire nyers gombán élt. Magas volt és hosszú hajú. Ezek után mindig riogatták a gyerekeket, hogy ne menjenek az erdőbe, mert elrabolja őket. Egyből azon nyomban beugrott az, mikor még 2006-2007 környékén hasonló történetet hallottam a középiskolában egy ismerősömtől és a későbbiekben én is azt hittem, hogy ez a Fanyűvőhöz kapcsolódik. Valószínűleg ez a történet is keveredett a Fanyűvő szóbeszédekkel, így a két történet valójában egybe forrt.
Összességében elmondható, hogy a Fanyűvő történeteknek volt alapja. Bár egyesek csalódottak lehetnek, hogy nem ismeretlen állattal volt dolgunk, de én örülök, mert végre kiderült, hogy mi is a "kis nyűvink" és nem volt hiába való utánajárni. Azonban kiderült az is, hogy sokan hamis történeteket küldtek be és hogy Mátranovákon kívül senki nem láthatta Gyula bácsit, azaz a Fanyűvőt, úgyhogy ezen történetek csak kitalációk és szándékos megvezetések. Az egészből levonható még az is, hogy vajon mennyi legendának, mítosznak lehet valamilyen alapja és igazságtartama. Ugyanez igaz a kriptides történetekre is. Bár ezek mivel szájról-szájra terjednek változhatnak, eltorzulhatnak és végül kialakulhat egy hamis történetkép is, mint ezen esetben is megtörtént.
Persze van egy sejtésem, hogy egyesek majd ezek után is kardoskodnak az mellett, hogy ők nem ezt a férfit látták, hanem egy teljesen más és ismeretlen lényt. Őszinte leszek: nehezen hinnék nekik , főleg mindezek átélése után...
De meg kell hagyni, hogy a csángó mondák továbbra is érdekesek és hasonlít a Fanyűvő leírásokra és nem tudni miről is lehetett akkor szó annak idején? Nyilván nem Gyula bácsiról, hisz annak idején még nem élt. Talán ugyanúgy menekült katonák, esetleg az erdősségekbe visszahúzódó szegény emberek? Ilyen régre nyúlik vissza ez a pletyka? Bár a fennmaradt iratok nem Mátranovákot említik, hanem más helyeket, például Királykútot. Vagy tényleg egy ismeretlen lény? Sosem tudjuk meg.
Salamon Anikó: Gyimes csángó mondák, ráolvasások, imák. 1987, 121. történet: "Vót
egy régebbi kaliba Királykúton, egy kaszáló kertbe, s akkor a juhok
kimentek oda, s ment a leányka, a testvérem, a kaliba felé vissza. S
akkor a kaliba ajtóba meglátta, hogy állott a vadleány vagy vadember,
asszony-e, vaj ember. Olyan vót, mint egy szürke juh, olyan gyapjas
alakba vót. Csak keze s feje vót. Neki vót támaszkodva az ajtónak,
vigyázkodott ki onnét. S akkor a leányka megijedett, s futott, s nagy
sóhajtva bészaladott a szállásra a szüleihez, s osztán mentek ki, de mán
eltűnt vót, nem mutatkozott meg, elhúzódott vót. Azelőtt ott még
látták. Azon a helyen látták, Békás tartományba, egy vőgyön, úgy híják
Királykút. De azt mondják, hogy gyéren szaporítanak.""
A magyar folklór, 1979. 431. o.
"Aránylag elmosódott a természeti démonok alakja. Erdős-hegyes
vidékeken beszéltek az "erdei csudáról" (Zrínyi Miklós, a költő
emlegette), a vadlányról (Erdélyben beszéltek róla. Nagyobb vizek
mentén víziemberekről is szó esett""
És aki kíváncsi a riportra velem ( megjegyzem nagyon lerövidítették, megvágták és a narrátor azt mondja el amit tőlem kérdeztek...) és Gyula bácsira is, az megtekintheti a Fókusz riportot itt:
Gévaudan egy franciaországi terület Lozére megyében. Körülbelül hat éven keresztül egy ismeretlen állat terrorizálta az itt élő embereket 1764 és 1770 között. Az ügyről számos korabeli irat tudósít, és különböző fametszeteken, rajzokon is megörökítették az állatot. Az ügy nagyon komoly volt, mert számtalan ember halt meg az állat miatt és a francia kormány pénzt, embert nem kímélve próbálta elkapni az állatot. Sok vadász is eredt a nyomába, az egyszerű embereken keresztül a királyi vadászokon át. Az áldozatok száma eltérnek a források miatt: az egyik azt mondja, hogy a 210 támadásból 113 végződött halálesettel, 49 sérüléssel, 98 áldozatot pedig részben "elfogyasztott" a vadállat...Egy másik forrás szerint azonban 60-100 ember esett áldozatul végzetesen, míg több mint 30-an megsérültek.
Na de hogy is néz ki a vadállat? A következő leírást kapjuk róla a beszámolók alapján: olyan, mint egy farkas, de a teste akkora mint egy tehéné vagy lóé. Kutya szerű feje volt, kis hegyes fülekkel és a szájában óriási fogak sorakoztak. A mellkasát szélesnek mondják el és igen izmosnak. A talpáról megoszlanak a leírások: egyesek patának nézik, míg mások karmoknak. Ami nagyon érdekes, hogy a szőrét piroshoz hasonló színnek gondolták, de a háta fekete csíkos. A szaga igen kellemetlen.
Az első feljegyzett támadás 1764-ben történt egy nővel, aki a szarvasmarháit legeltette a terület Mercoire nevű erdejében. Ekkor azt látta, hogy egy óriási farkas szerű állat rohan felé, hogy leterítse. Azonban annyi bika volt a nő körül, hogy végül nem jutott át hozzá, így megmenekült. Az első áldozat azonban szintén egy nő volt, név szerint Emmet Marden, Les Hubacs falu küzelében.
Az ezt következő hónapokban szaporodtak a támadások és a területen élők egyre jobban pánikba estek. Az erdőkbe nem merték kivinni az állatokat legelni, vagy átmenni az egyik faluból/városból a másikba az erdőn keresztül, mert féltek az ismeretlen ragadozótól.
Egy érdekesség is kiolvasható a jegyzetekből: a fenevad folyton az áldozat torkának vagy fejének esett, nem pedig a lábának, karjának stb. ami a farkasok és ismert ragadozókra jellemző.
Ugyanezen év decemberében már elterjedt az a szóbeszéd, hogy az állat nem egyedül van, hanem legalább párban vadásznak. Túl sok volt a bejelentett támadás ilyen rövid idő alatt, ráadásul egyesek fiatal egyednek írták le a lényt, míg megint mások inkább idősebbnek látták.
1765 január 12.-én Jacques Portefaix és hét barátja éppen együtt voltak, amikor megtámadta őket a szörnyeteg, de sikerült elmenekülniük a helyszínről. A találkozás híre eljutott XV Louis fülébe is, aki akkoriban a Bourbon-ház uralkodója volt. Megbízta Portefaixet és barátait, pénzjutalom fejében, hogy fogják el vagy öljék meg a vadállatot. Mivel a környék lakosai már lassan terrorban éltek, a francia állam elrendelte a fenevad felkeresését és megölését, és ezt mindennel támogatta.
Három héttel később két farkas vadász szakértőt küldött a területre a király, mégpedig Jean Charles Marc Antoine Vaumesle d' Enneval-t és fiát, Jean-Francois-t. Február 17.-én érkeztek a területre, méghozzá nyolc képzett farkasvadász vérebbel együtt. A következő négy hónapban több eurázsiai farkast is levadásztak, amire azt hitték, hogy a keresendő vadállat. Azonban a támadások folytatódtak ezek után is, és a leírások sem hasonlítottak ezekre az állatokra. Júniusban leváltotta a két vadászt a király puskahordozója és vadásza, hadnagya, Francois Antonie, aki 22.-én érkezett meg Le Malzieu területére. Két évvel később, 1767. szeptember 21.-én az úr lőtt egy óriási farkast, ami 60kg súlyú volt, 80 cm magas és 1,7 méter hosszú. Antonie hivatalosan kijelentette: " Kijelenthetjük, hogy a leírások alapján ez a fenevad volt a tettes, ekkora farkast még soha sem láttam. " Az állatot kitömték, majd Versaillesben úgy fogadták Antoniet, mint egy hőst, és pénzt, jutalmat, kitüntetéseket kapott.
Azonban 1769. december 2.-án egy állat súlyosan megsebesített két embert, majd ezek után egy tucat halálesetet jelentettek a La Besseyre-Saint-Mary közösség területéről. Mégsem azt az állatot lőtte le Antonie amelyiket kellett volna?
A gyilkos lényt egy helyi vadász Jean Chastel ölte meg végül, egészen pontosan 1770. június 19.-én Sogne d'Auvers közelében. Azonban elég nagy vita övezte Chastelt. Családi hagyomány úgy tartotta, hogy sokszor a Bibliát olvasta a vadászati partykon. Egy ilyen alkalommal a fenevad elé lépett, egy ideig bámulta őt, de nem támadta meg, ami eléggé aberrált viselkedés a fenevad részéről. Bár a kutatók úgy gondolták, hogy ez csak egyszerű vallási motívum. Míg mások úgy vélekedtek, hogy az állat nem másé, mint magáé Chastelé volt, ugyanis a pletyka szerint még hiénákat is tartott magának. Egy másik megtámadott azt mondta, hogy a lény közelében egy embert is látott, akit nem támadt meg. Nem tudni, de minden esetre a történet úgy végződött, hogy Chastel lelőtte az állatot, majd az emberi maradványokat megtalálták az állat gyomrában.
A 18. század végén számos elmélet látott napvilágot, hogy mi is lehetett az állat. Nézzük őket sorjában!
1.) Ez sosem létezett, valójában csak egy farkasember mítosz. Egy időben nagy divatja volt az ilyen történeteknek. - Szerintem a történet valódi, bár a Chastel féle Bibliai rész túlzás benne. Ott a sok áldozat is természetesen, akik tényleg valóban élő emberek voltak.
2.) 2001-ben egy francia természettudós úgy gondolta, hogy az élőlény egy nagyméretű masztiff volt, akire a gazdája vaddisznó bőrét tette rá "páncélként", ezért is volt pirosas színe és sokszor ezért fogta fel a golyót az állat
-Erre csak azt mondom,hogy what the fuck?? Nagyon erőltetettnek tűnik...de lehet csak nekem.
3.) Hiéna.
-Azonban ezt is kizárhatjuk. A jelentésekben azt állítják 42 fognyom volt az áldozatokon, a hiénának azonban csak 34 foga van.
4.) Valamilyen nagy méretű kutya, esetleg kutya-farkas hibrid, ez megmagyarázná a furcsa színét.
-Lehetséges, eddig a 4 felvázolt lehetőség közül, ez a legvalószínűbb.
5.) Oroszlán.
-Szerintem az emberek felismernének egy oroszlánt, ellenben bizonyos fennmaradt ábrázolások tényleg nagyon hasonlítanak az oroszlán kinézetére. Ellenben a szín nem passzol.
6.) Andrewsarchus
- Talán hihetetlennek hangzik, de a leírás erre az állatra illik a legtökéletesebben. Ez egy kihalt ragadozó patás emlős, ami elérhette a 4 méter hosszt is. A kriptozoológiában több olyan állatról is tudunk, amiket láttak és egy kihalt emlősre emlékeztetnek leginkább pl.a Mapinguari.
Az állatra jellemző a nagy és izmos mellkas. A nagy és kutyaszerű fej az apró fülekkel is tökéletesen olyan, mint ami az iratokból ránk maradt. Egyes fajtái hátán megtalálható volt a fekete szőrcsík - ugye ez is szerepel a leírásban!-, valamint egyes egyedek teste csíkos volt, míg színük elég változó: barnás, narancsos is lehetett. Hát ez is jobban ráillik a Bestiára, mint a szürkés színű farkas. Még valami! A bestiának az ábrázolásokon, hosszú párducszerű farka van, nem pedig kutyaszerű. Az Andrewsarchus -nak is párduczerű farka volt!!!
Hogy hogyan lehetne egy ilyet megszelídíteni az jó kérdés, de nem találom lehetetlennek. Az ember megtette ezt a farkassal, a kutyával is, míg nem finom eszközökkel a cirkuszban a nagyobb fenevadakat is jámbor állattá változtatják.
Összességében nem lehetett pontosan tudni mi is lehetett ez a vadállat és valószínűleg örök rejtély marad. A tetemét kitömték, azonban nem maradt fent az utókor számára sajnos. A lehetőségek közül, mindenki kiválaszthatja magának azt, ami a legszimpatikusabb.
A kultúrára is hatással volt e történet: számos film, könyv és megannyi feldolgozás készült róla. Emlékművet is készítettek a megörökítésére.
A napokban megkeresett egy újságíró a Bors magazintól, hogy átvehet-e információkat a blogomból a Fanyűvőről a cikkéhez. Mivel feltűntette a forrást én igent mondtam. Megkereste Istvánt is, a másik kriptid blogírót. Bár lehet számotokra nem szolgál újdonsággal az írás, de itt elolvashatjátok:
És bár ezek online olvashatók, a cikk megjelent az újságban is, mégpedig ma (2013.09.26. lapszámban):
A cikk író egy expedíció keretében is akar foglalkozni majd a témával állítólag, de ez még a jövő zenéje.
Addig is leírnék egy érdekességet, aminek lehet, hogy semmi alapja nincs:
A barátom Mátranovákon dolgozik, mint biztonsági őr. Egy sörös korsóktól nem megvetett estén azt mesélte, hogy a gyárban, ahol biztonsági őr, hallott/látott egy fiúról, aki kicsit torz testi adottságokkal rendelkezik és ott él a községben. Görnyedten jár, így a kezei a térdéig is lelógnak. A kézfeje alapból elég nagy, tehát az ujjai is elég hosszúak. Így lehet valaki őt nézte fanyűvőnek, ha éppen az erdőben, a domboknak sétált. Azonban a leírásokkal ellentétben nem szőrös és nem is magas. Így viszont sok történetet is ki kell húznunk a Fanyűvő "történelemből", hogy csalások. Akkor hát mi az igazság? Lehet csak ittas állapotban megakart viccelni ezzel a történettel, de majd egyszer úgyis kiderül minden...
Hely: bárhol a tengeren, de főként Antwerp-i dokkok (Európa)
A Jenny Haniver már nem kriptozoológiai, de nem is zoológiai lény egy bizonyos értelemben.
Régebben ezt egy valódi állatnak vélték, olyat ami mára már bebizonyosodott, hogy nem is létezik és csak egy átverés. Ez az élőlény nem másból "készült", mint egy elhullott porcos halból, annak különböző fajtájából, mint például rája vagy ördög hal. A tetemet módosítják, majd pedig kiszárítják, azaz tartós lesz, így olyan groteszk és bizarr élőlényt kapunk, amit az évszázadok során egyesek nem ismertek fel, hogy valójában micsoda így egy bizarr valódi élőlénynek tekintették.
Hogy a név kifejezése honnan ered nem tudjuk pontosan, de többen is a francia "jeune d'Anvers" kifejezésre gyanakodnak, amibe belehallották a Jenny Haniver személynevet, s annyit jelent: "fiatal ember/lány". A Brit tengerészek "cockneyed"-nek hívták, amit a földrajzi, társadalmi és nyelvi egyesületekre használják. Ebben az esetben azonban Jenny Haniver a szó jelentése, de néhány helyen Jenny Haviers-ként terjedt el igen széles körben.
Évszázadokon keresztül a tengerészek leültek az Antwerp-i dokkoknál és itt készítették, faragták ezeket a "sellőket", majd kiszárították. Mikor ez megtörtént egy réteg lakkot kentek rá, hogy szebben, fényesebben nézzen ki a lény. Mivel volt rá kereslet, így sok tengerésznek és turistának adták el ezeket a kis "szuveníreket" a dokkok mentén, igazán nagy sikere volt egy időben.
A készítők különböző kinézetű lényekre készítették őket; hasonlítottak az angyalokra, démonokra, sárkányokra és hableányokra. Arcokat, kezeket és lábakat készítettek a kiszáradt tetemre, hogy minél életszerűbb legyen. Létezik egy furcsa kriptid - amiről majd szó lesz a blogban egy külön bejegyzésben - , aminek a neve Tengeri Szerzetes, és úgy vélik egyes kutatók, hogy talán ez is egy Jenny Haniver példány lehetett. Többen is el hitték, hogy ez egy valódi sellő volt, mert történetek is kapcsolódtak hozzá: állományokban és csoportokban utaznak a tengerben, felugranak a hajóra és tömegesen zaklatják, harapdálják a legénységet.
Az első publikációk között található, amiben megemlítik ezeket a kis figurákat az 1558-as megjelenésű Historia Animalium vol. IV, amit Konrad Gesner írt. Az író botanikus és zoológus volt, ebben a könyvében a különböző élőlényeket ismerteti. E kötetben több különböző valódi kriptid is helyet kapott, amik máig rejtélyesek. Gesner azonban tudatában volt, hogy ezek a kis sellők csak preparációk és olvasóit erre figyelmeztetni is, ugyanis abban az időben mint írtam egy népszerű tévhit volt. A 16. és 17.-ik századi állattani könyvekben is helyet kapott különböző írók munkáiban, mint pl. Ambroise Pare - "On Monsters and Marvels (1573)" vagy Ulisse Aldrovandi "Monstrorum historia" c. művekben.
Természetesen ezek a preparációk befolyással voltak a populáris kultúrára is. Philip Reeve " Mortal Enginers Quartet" c. művében szereplő léghajó azonos nevet kapott a lénnyel. Az 1978-ban sugárzott "Bermuda Depths" fantasy televíziós sorozatban egy titokzatos karakter neve Jennie Haniver volt. Mivel igen népszerű az állat még most is, több helyen is megtalálhatóak kiállított preparációk, köztük a Kanadai Természettudományi Múzeumban is.
Észlelés: nincs pontos adat, talán 1734, majd 1930-as évek
Hely: Amerikai Egyesült Államok, USA, Kanada, Cadboro öböl valamint Alaszka
A Caddy becenévre keresztelt lényt már többször is látták az évtizedek folyamán, sőt már tetem is került elő. Tengeri kígyóként írják le. A neve az öböl nevéből és a "saurus" szóból áll össze, melynek jelentése hüllő vagy gyík.
A legtöbb esetben hosszú kígyószerű testtel, ló szerű fejjel rendelkezik, de néhány beszámolóban látni véltek kis úszóhártyás "lábakat" is rajta, esetleg legyezőszerű farkat amivel hajtja magát a vízben.
Az Alaszkai népek mitológiájában él egy hasonló lény különböző neveken : " hiyjitl'iik", "Zchain-ko", "Numkse lee Kwala".
Hogy mikor volt az első észlelés arról sajnos nincs pontos információ, de érdekességként megemlíteném, hogy a leírások ráillenek bizonyos középkori hajózási térképeken is feltüntetett tengeri szörnyekre. Lehet már ekkor is láttak néhány fennmaradt példányt?
Hans Egede , a nemzeti szent a Grönland ad egy 18. századi leírását egy
tengeri kígyóról. 1734. július 6,-án Grönland partjainál hajózott, amikor megláttak a fedélzetről valamit a vízben:
"Látott legszörnyűbb
teremtmény, hasonlít semmi láttak korábban. A szörny felemelte a fejét,
olyan nagy, hogy úgy tűnt, hogy magasabb, mint a varjú fészke a főárboc .
A fej kicsi volt, és a test rövid és ráncos. Az ismeretlen lény a
hatalmas uszony ami hajtott át a víz. Később a matrózok látták a farkát
is. A szörny hosszabb volt, mint az egész hajó ", írta Egede. ( Mareš ,
1997)
*kössz Orosz István az Infót.
1936-ban egy Viktoria nevű ügyvéd és felesége éppen yachtjával volt az öbölben, amikor megláttak egy tengeri kígyót, elmondásuk szerint " teve fejjel". Egy évvel később, a tartományi kormány két tagja is látta az állatot, ugyanezt a leírást adta róla. Még ebben az évben két halász látta és szerintük 60 méter hosszú volt. Sajnos ennél konkrétabb adatok nincsenek.
1937-ben történt az, hogy a Vancoverben lévő bálnavadász állomás kifogott egy ámbráscetet az októberi hónapban. Az üzemben feldarabolták a tetemet amikor is a gyomrából egy furcsa maradvány került elő. A Tartományi Múzeum kurátora, azaz Francis Kermode, arra a következtetésre jutott a látottak alapján, hogy ez egy szilás cet embriója. Ez a kijelentés elég vitatott, volt aki elfogadta és volt aki nem. Főleg, hogy a maradványból vett minták, amiket a múzeumba küldtek egyszerűen eltűntek. James Wakellen szemtanú pedig azt állította, hogy már sokszor látott olyan maradványt, amit Francis is említ, de biztos volt benne, hogy ez nem az.
A maradvány a következőképpen nézett ki: a feje egy lóéhoz hasonlított, teste kígyószerű és farka bordázott, tüskés. Egyesek hüllő és emlős vonásokat láttak keveredni rajta. Érdekes módon sajnos a maradvány eltűnt! Az hogy valóban létezett, csak a még most is létező fotók bizonyítják.
Itt fontos megjegyezni azt, hogy 1845-ben találtak egy hasonló maradványt Alabama földjeiben, ami egyébként tényleg Basilosaurus volt és ki is állították. A korabeli metszetek, folyóiratok alapján nagyon szembetűnő a hasonlóság. Sajnos pár évvel a múzeum, ahol a csontvázakat meglehetett tekinteni leégett.
1939-ben Paul Sowerby kapitány írta le hajónaplójában: " Északon voltunk harminc tengeri mérföldre, amikor láttam egy élőlényt a vízben aminek ki volt a négy lába a vízből. Elhaladtunk mellette és rá tudtam vetni egy pillantást, azt hittem jegesmedve lesz az. A víz kristálytiszta volt és mikor odaértünk azt láttam, hogy ez a dolog 40 méter hosszú, oszlopszerű és hatalmas szemei vannak. A szeme fentről lefelé nyitódott."
2009-ben sikerült készíteni egy rövidke filmfelvételt a szörnyről.
Természetesen voltak akiket ez nem győzött meg és egyszerű hullámnak
tudta be a jelenséget, míg mások felhívják a figyelmet a hirtelen
előbukkanó fejre. A filmet Kelly Nash készítette a Nushaga öbölben,
Alaszkában. Még a hívők körében is megoszlik a videó, szerintük ez nem
Caddy, legalábbis nem az, akit a kanadai öbölben látni vélnek.
Sajnos nem engedte beágyazni a videót, de a következő linken megtekinthető:
Az évtizedek folyamán a méretek változtak, de a leírások nem. Hamarosan ritkultak a beszámolók a lénnyel kapcsolatban és már leszűkült a számuk a '80-as évekre. Azt feltételezték hogy a lény elköltözött melegebb vizekre, ahol több mennyiségű hallal táplálkozhat. A többi feltételezték az volt még, hogy a kisebb egyedeket esetleg megették a bálnák ( lásd a megtalált csontváz ), persze el is pusztulhatott pár példány. A több 100 beszámolóból egyébként arra következtethetünk, hogy a lény észak Vancouverbe vándorol, amikor meleg a víz.
Az igazi kérdés nem az, hogy hova tűntek, hanem hogy mik ezek az élőlények. Több lehetőség is van az azonosításra!
1.) Ismeretlen tengeri állat: Egy tényleg felfedezetlen faj! Lehet emlős szerű, lehet hogy hüllő. Nem tudhatjuk! Esetleg kétéltű is lehet, óriási méretekkel.
2.) Kihaltnak hitt állat, azaz Basilosaurus/Zeuglodon: a mozgás, a méret és a lapátoló farok megegyezik egy életben maradott Zeuglodon kinézetével. Ez a lény 30-40 millió évvel ezelőtt élt az eocén korban. Először úgy hitték hüllő, de elemzések során kiderítették, hogy egy tengeri emlős. Élt azon a területen ahol Caddy-t is látták. Netán egy ékő őskövülettel van dolgunk, mint a bojtosúszójú hal esetében?
3.) Királyhering. Kígyószerű hosszú testük van, amik akár elérhetik a 17 méter hosszt is. A szkeptikusokat ez is meggyőzte az egész témával kapcsolatban. Ám ez még mindig nem éri el Caddy hosszát, valamint, ami fontosabb, hogy mivel ez hal, így vízszintesen, azonban a legtöbb beszámoló azt mondja, hogy Caddy csapkod a farkával fel és le, hogy haladni tudjon. Ez nem mondható el a királyheringről.
4. Oroszlánfóka. Ez nem okolható minden Caddy észlelésre, ebben biztos vagyok. Azonban tényleg volt olyan, hogy ezzel keverték össze az állatot. 1943-ban csapatosban figyeltek meg egy lófejű, uszonyos tengeri állatot a Georgiai-szorosnál. Miután egy valaki, pontosabban Sgt. Russell távcsővel is megfigyelte a lényt, látta, hogy az csak egy nagy méretű bika oroszlánfóka és vele együtt hat kisebb oroszlánfóka úszott. A hullámok és a fel-le bukkanó testek érzékcsalódást okoztak, ugyanis távcső nélkül, mint elmondta tényleg megformáltak az "összetevők" egy tengeri szörnyet.
5.Óriáscápa és bálna élve vagy maradványaik. Ezt gondolom nem kell részleteznem. Még a '30-as évek előtt néhány partra vetett tetemet Caddynak véltek, valójában csak cápa és bálna maradványok voltak.
Az olvasóra bízom, hogy melyik lehetőséget választja! Sajnos még mindig nem derült ki az egyértelmű igazság erről az állatról.
SAJÁT VÉLEMÉNY: Sajnos jó pár észlelésért és tetemért tényleg csak bálna és cápa okolható. Azonban szerintem nem süthető rá ez mindegyikre. A királyheringet is teljességgel kizárnám a dologból. Még mindig megadom az esélyt egy őskövület létezésére, hisz az óceánok és tengerek nagy része még felfedezetlen és könnyebben elbújhatnak ott ilyen bestiák, mint egy ártatlan "kis" tavacskában. A videót pedig nem gondolom, hogy tényleg Caddy látható rajta.
